Idegen tollakkal ékeskedők

Gyerekkoromban nehezen értettem, miért tolong két-háromezres tömeg szombat délutánonként és vasárnap délelőttönként a marosvásárhelyi úgynevezett Gödörben. Csúf salakpálya, alig néhány – használhatatlan – pad, azokon is lábon álló, körbe-körbe lábujjhegyen ágaskodó, a kerítésre is felcsimpaszkodott férfi- és gyereknépség. Ott játszották a városi bajnokság meccseit. A szomszédságban, a szép, modern stadionban néha fele annyi néző sem volt a „nagy” B- ligás mérkőzésen. Miért? Mert itt nem volt eladott meccs. Mert nyáron a játékosok szünetben a pálya szélére húzódva hallgatták az edző fejmosását, egy üveg ásványvízzel és egy fél citrommal a kezükben, ez – csak ez! – volt a doppingjuk. És mert a nézők őszintén szurkoltak, ki-ki a sajátjainak: a Bútorgyár, a Bőrgyár, a Gázasok csapatának. Amelyben felismerték Pistát, a lakatost, Patakit, a technológust, a veterán Bódit, a fényezőt. Egészséges lokál-, illetve vállalatpatriotizmus, az összetartozás melegítő tudata. Együtt dolgozunk, együtt örvendünk és szomorkodunk.

Ma mit látunk a sportban? A nagy csapatokban helyiek alig vannak. Zsoldosok. Nagy tudású, de zsoldoslelkű játékosok. Klubszinten már megszoktuk, de lassan a válogatottakat is megmételyezi a pénzőrület. Katar világbajnoksági ezüstéremig jutott kézilabdában. Hogyan? Megvették szőröstől-bőröstől a spanyol világbajnok csapat edzőjét, majd spanyol, francia, egyiptomi, volt jugoszláv kéziseknek katari állampolgárságot ajánlottak fel. Annyi meggyőző dollárral, hogy azok rábólintottak. Tizennégy idegen egy hét ember által játszott sportban! Az arab Egyesült Emirátus megszerezte első olimpiai bronzérmét, a szép arab nevű, kisinyovi születésű Sergiu Toma révén. A valóban arab nevű atléták spanyol meg brit trikóban szaladnak eközben. A pingpongosok? Kínaiak. A románok egyetlen érmes birkózója Albert Ramazanovici Saritov és csecsen, miközben Bianca Andreescu Kanadának hoz dicsőséget, az ottani dollár erősebb, mint a lej.

A régi nóta:Uteciștii de azi, R.F.G.-iștii de mâine. Beteljesedett...

Mindezt lenyelem, sport az sport. De azt, hogy magyar (és román) pártok izraeli meg amerikai tanácsadókat fogadjanak fel egymás kiutálására és szétmarcangolására, azt már nem tudom egy legyintéssel elintézni. És Brüsszeltől kérjék hazájuk megbüntetését...