
Itt az ideje kiegészíteni az anatómia tankönyveket: korábban nem ismert, újfajta vérereket azonosítottak az emberi és állati csontban.
2019. január 25., 15:412019. január 25., 15:41
Az újonnan azonosított erek behálózzák a csontfelszínt és behatolnak a csont belsejébe. A szakértők szerint tanulmányozásukkal olyan betegségek kialakulását és lefolyását is alaposabban meg lehet majd érteni, mint például a csontritkulás, vagy az immunrendszert érintő megbetegedések.
"Elképesztő, hogy még ma is vannak új felfedezések az emberi anatómiával kapcsolatban – olyan helyen leltünk rá új vérerekre, ahol nem is számítottunk volna rájuk" – mondta Matthias Gunzer, a németországi University of Duisburg-Essen kutatója.
https://videa.hu/videok/origo/tudomany-technika/rejtett-erek-halozzak-be-csontjainkat-M8qDbMz4X7DoFNhr
Az apró vérereket először olyan egerekben figyelték meg, amiknek csontozatát egy kémiai anyaggal átlátszóvá tették. Az egerek lábcsontjának alsó részén több ezer ilyen kapillárist láttak, ezeket transz-kortikális vérereknek keresztelték el a kutatók. A többi – már korábban is azonosított - csontba lépő értől eltérően a transz-kortikális vérerek az egész csontot behálózzák, így vérellátásának tetemes részét e véredények biztosítják.
Gunzer és munkatársai emberek combcsontját is megvizsgálták, és azt találták, hogy a transz-kortikális vérerek nálunk is jelen vannak, igaz, nem akkora számmal, mint a rágcsálókban.
A csontvelőben termelődnek az immunsejtek, és mint az egereknél megfigyelték, az újonnan talált erek kulcsszerepet játszanak abban, hogy a szervezet védelmezői elhagyhassák keletkezési helyüket – valószínűleg ugyanilyen fontos funkciót töltenek be embereknél is, hívta fel a figyelmet Gunzer.
Az eredményeket a Nature Metabolism című tudományos szakfolyóiratban írták le.
(Origo)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!