
A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen nyerte a Formula–1-es Magyar Nagydíjat, a második Lewis Hamilton, a harmadik George Russell lett. A hétszeres világbajnok Hamilton immár 188. alkalommal pezsgőzhetett a pódiumon, s 180. futamán vezetett legalább egy kör erejéig – mindkettő óriási rekord a maga kategóriájában, ráadásul a vasárnap az élen töltött négy körével a Hungaroringet is beírta az F1-es rekordok könyvébe.
2022. augusztus 02., 00:162022. augusztus 02., 00:16
Lewis Hamilton a hetedik helyről vágott neki a Magyar Nagydíjnak, és a kerékcserék következtében a 46. körben állt élre, majd négy körig vezette is versenyt, amikor a Mercedes kihívta a boxutcába második kerékcseréjét végrehajtandó, így a végül a futamot megnyerő Max Verstappen került az első helyre. Hamilton ezzel a négy élen töltött körrel már 487 körnél jár a Hungaroringen az első helyen töltött körök számát tekintve, ami rekordnak számít az egyazon pályán, élen töltött körök számát tekintve.
A brit igazi rekordmatuzsálemet adott át a múltnak, a korábbi listavezető, Bill Vukovich még az 1950-es évek első felében jutott 485 élen töltött körig az indianapolisi oválpályán. Az F1-ben csakis az Amerikai Nagydíjnak helyt adó legendás aszfaltcsíkon szereplő Vukovich 1955-ben zsinórban harmadik győzelmére hajtott Indianapolisban, amikor első helyen haladva végzetes balesetet szenvedett, s ezzel ő lett az első olyan halottja a sportágnak, aki a bajnokságba beszámító futamon vesztette életét.
Visszatérve Hamiltonra: a brit versenyző kereken 50. alkalommal végzett másodikként, s Fernando Alonso (355), Michael Schumacher (347) és Kimi Räikkönen (314) után a negyedik olyan pilóta lett, akinek első és legutóbbi dobogós helyezése között legalább 300 futamot teljesített – a brit épp most jár ennyinél.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!