Hun tábor tizedszer

„Ne azt nézd, hogy mid nincs, hanem arra figyelj, hogy mit kezdesz azzal, amid van!” ezzel a jelmondattal szervezte augusztus 10–16. között Sepsibesenyőn az Ikafalvi Református Egyházközség, valamint a Csillagösvény Egyesület a X. Hun tábort.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 21., 00:102019. augusztus 21., 00:10


Érkezés után kagánválasztásra került sor. A megmérettetésen jól szereplő jelöltek közül kiválasztott négy kagán mellé osztottuk be a táborozókat. A négy altábor sátrainak felhúzása után hamar elkészült a táborkapu és a tábor keretmeséje szempontjából elengedhetetlen kerítés, valamint a fából készült jelképes lovak.


Vasárnap a helyi református templomba mentünk a hét kihívásához erőt meríteni, ahol a helybeli lelkész, Dénes-Szabó Levente tolmácsolásában hallhattuk az Igét: „Erősödj meg a kegyelemben!” Délután a Zöld Nap Egyesület szervezésében ismeretátadó, szórakoztató, valamint sportos foglalkozáson és megmérettetésekben vehettünk részt.


Hétfőn a torjai Csáki Balázs tartott solymászbemutatót, illetve a solymászattal ismerkedhettünk meg. A nap hátralevő részében számháborúra, fürdésre és egyéb vetélkedőre került sor. Kedden egy gyalogtúra keretében a Besenyői-tó gátját útba ejtve, az Óriáspince-tetőt látogattuk meg. A nap fáradalmai után a tó hűsítő vízében vízi vetélkedőkre került sor. Este a székelypetőfalvi Both család tagjai tanítottak néptáncot a táborozóknak. A szerdai nap fénypontja a Recsenyédi testvérek által tartott lovasíjász-bemutató volt.
A tábor hátralevő részében tovább folytak a különféle vetélkedők. A vetélkedők sorából újdonságként az „íjfoci” emelkedett ki, aminek különlegessége az volt, hogy a kijelölt pályára a játékosnak nem szabadott belépnie. Kintről, speciális íjveszővel kellett a labdát a kapuba juttatnia.


Köszönjük a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Communitas Alapítványnak, hogy támogatták az idei tábort, ami által a sátortábori, napi huszonnégy órás együttlét miatt életre szóló barátságok köttettek Erdély különféle tájairól összegyűlt hun fiak és lányok között!

Bardócz Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés