
Csomakőrösön, a holnaptól vasárnapig tartó székelyföldi szabadegyetemen idén is szépen váltják egymást az előadások és koncertek, a játékok és a sport.
2017. augusztus 09., 00:422017. augusztus 09., 00:42
Csomakőrösön, a holnaptól vasárnapig tartó székelyföldi szabadegyetemen idén is szépen váltják egymást az előadások és koncertek, a játékok és a sport.
Itthon érezzék jól magukat! – fogalmazták meg a szervezők céljukat. A fesztiválok sorában, az Untold utáni levezetésnek éppen jó a háromszéki fiatalokat megcélzó SIC Feszt, hiszen aki megunta volna a bulizást, az fejtágító előadásokon vehet részt, aki pedig azt is megunta, az a diákolimpián próbálhatja ki ügyességét, és ha abban elfáradt, akkor a medencében strandolhat. Még csak az sem kizáró jellegű, ha családja van az illető „fiatalnak”, hiszen a tavaly először megrendezett családi nap sikerén felbuzdulva a szervezők idén még gazdagabb programmal várják a gyerekeket s szüleiket.
Kocsis Boldizsár János főszervező elmondta, ahogy a rendezvény hírét közzétették, nagyon hamar fogyni kezdtek a jegyek, pedig akkor még a program s a fellépők sora sem volt ismert. Ezt a bizalmat értékelik, a mércét még magasabbra tették idén. Az önkéntesek toborzása is olajozottan működött, a mintegy 110 jelentkezőből 80 fog szolgálatot teljesíteni a 25 fős szervezőcsapatot kiegészítve. Sőt, a diákolimpiára is hamar összegyűltek a csapatok.
Kelemen Szilárd újdonsült HÁRIT-elnökként a szakmaiságot képviselők felé tágította a kört, amelyben minden és mindenki a „brand” körül forog, a tábor jelmondata ugyanis idén a „Brand a lelke mindennek”. Ezúttal a gazdaélet szépségeit (jó életszínvonal) is tálalják a résztvevők, természetesen az odavezető úttal.
Ájgel Ágnes programfelelős mintegy 30 civil szervezet közreműködésével szervezte meg a családi nap programját, idén ott is szakmai előadásokkal váltják a játékokat és koncerteket, gyermekgyógyásszal (Bodó Erika), illóolaj-szakértővel (Máthé Kriszta) és mentálhigiénés szakemberrel is (Kondor Ágota) lehet beszélni, a gyermekek pedig tavaly is imádták a cseles játékokat, amelyek próbára tették kézügyességüket, türelmüket, logikájukat. Megvolt, meglesz a változatosság öröme is, hiszen legalább negyvenféle játékos tevékenységgel lehet kellemesen elfáradni. A szülő lazíthat, mert gyerekfelügyelet is lesz. Szóval jónak ígérkezik, érdemes rászánni a szombatot.
Akár sátorral is ki lehet vonulni, egy személy részére 79 lej a jegy, a hétvégi belépő pedig 39 lej, online is lehet vásárolni (sicfeszt/2017/jegyvasarlas). Koncertezik az Amnesia, a yesyes, a Honeybeast, a Pinceband, Nagy Feró és a Beatrice és még sokan mások. A programot addig is a sicfeszt.ro/2017/ honlapon lehet böngészni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!