Hol sírjaik domborulnak

Történelmi visszatekintés

Az elvileg központi hatalmak oldalán álló, ugyanakkor fegyveres semlegességet vállaló Románia 1916. augusztus 17-én Bukarestben titkos szerződést kötött az Antanttal. Ez a szövetségesei elleni hadba szállás fejében neki ígérte Erdélyt, a Partiumot, Bánságot és Dél-Bukovinát. Mindezek következtében augusztus 27-én az éj leple alatt csapatai támadásba lendültek a Kárpátok alig őrzött hágóin át, és beözönlöttek a reguláris hadsereg nélkül hagyott Erdélybe. Brassó eleste után a Székelyföld elfoglalására összpontosítottak, de a gyenge felszereltségük és meglett koruk dacára hősies helytállást tanúsító népfelkelők miatt, csak nagy veszteségek árán és lassan tudtak előrenyomulni. Az elhúzódó csatározások pedig megteremtették az osztrák–magyar birodalom galíciai fronton harcoló egységei átcsoportosításának a lehetőségét.

A rabló hadjárat döntő hadműveletére szeptember 26. és október 5. között került sor Parajd és Szováta térségében, ahová elsőként egy bosnyák gyalogezred érkezett meg és vetette meg a lábát. Hozzá csatlakozott a 9. kassai és 10. miskolci gyalogezred állománya. A legsúlyosabb harcok a Bekecs-tetőn és környékén dúltak, ahonnan csak ádáz küzdelem árán sikerült a még mindig túlerőben lévő és ismételten támadásba lendülő román csapatokat visszaverni. Innentől kezdve viszont nem volt megállás, öt nap alatt a határig szorították vissza őket, és december 6-án Bukarestet is elfoglalták a központi hatalmak győztes seregei.

Tisztelgés a hősök előtt

Az emberpalántáktól fiatalokon át a közép korosztályig, nemzedékek egymásutánját képviselő megemlékezők indultak el a Szent Kereszt kápolnától, hogy leróják kegyeletüket a haza védelmében életüket vesztett hősök sírjainál. Útjukba esett a Mosdókő névre keresztelt hatalmas szikladarab, amelynek a felső mélyedéseiben összegyűlnek a harmatcseppek, és a legenda szerint erdei tündérek mosakodnak benne. Írottkő néven is számon tartják az egyik oldalán található rovásjelek okán. Ezek ismeretében úgy tűnik, hogy a székely, vagy valamelyik rokon kultúrájú lovas-nomád nép kőoltárként használta a kereszténység felvétele előtt.

Az innen félórás gyaloglásra lévő Körtövés-mezején hat, 1916. október 5-én elesett honvéd alussza örök álmát. Nyughelyük fölé a nyárádselyei, valamint nyárádmagyarosi Frontharcosok Szövetsége emlékművet emelt 1941-ben, és a 23. Hagyomány­őrző Csoport 2016-ban két kopjafát állított melléje. Ideérkezésünk után v. Németh Sándor, a Vitézi Rend Háromszéki Törzsének vezető székkapitánya szólt a sírkert körül felsorakozókhoz. Beszédében rámutatott, hogy a múlt ismerete nélkül, a nemzeti megmaradásunk is kérdésessé válik. Éppen ezért örvendetes, hogy ennek fontosságát a fiatalok közül is egyre többen felismerik, amint az emléktúrán való részvételük is igazolja. V. Préda Barna a Bekecs-tetőn és környékén 1916-ban lezajlott ütközetek előzményeiről és következményeiről tartott rögtönzött, de tartalmas előadást. Ennek során Wass Albertet idézve felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a hazáért és a nemzetért nem hősi halált halva, hanem hősi életet élve kell küzdeni. A főhajtás koszorúk elhelyezésével és himnuszaink eléneklésével ért véget.

A vastag avartakaró ellenére is jól kivehető lövészárkok között botorkáltunk tovább Szováta irányába egy bő kilométernyit, amíg megérkeztünk az erdőszélen árválkodó magányos teuton kőkeresztig. Alatta két német katona nyugszik, akiket a második világháborúban kaszált ott le a halál. A Nyárád mentére gyakran látogató honfitársuk és barátai felkérésére, valamint anyagi hozzájárulásával állított nekik 2014-ben emléket Szabó Benjámin nyárádmagyarósi lakos. A hagyomány­őrző huszárok gyertyát gyújtottak, majd katonásan tisztelegtek a magyar nemzeti színű szalaggal átkötött sírkő előtt.
Utunk következő és egyben utolsó állomása a Bekecs alsó teraszának, Faluerdeje nevű részén található honvédtemető volt. Ide a kassai és miskolci gyalogezred 27, valamint a bosnyák gyalogezred 2 katonáját hantolták el, akik szintén 1916 októberében vesztették életüket az itt húzódó fronton. Emlékművüket ugyancsak a nyárádselyei, valamint nyárádmagyarósi Frontharcosok Szövetsége emeltette 1941-ben. Az erdő szélén meghúzódó sírkertnek a már említett hagyo­mány­őrző egyesület mellett a két falu fiataljai is gondját viselik. Így nyoma sem volt gaznak, csupán a nyírfakeresztek némelyikén fogott az idő, azonban a csoport férfitagjai percek alatt újakat ácsoltak, és állítottak az elkorhadtak helyett.

Öntudatossá nevelni a fiatalokat

Az emléktúrán való jelenlétük indítékait firtató kérdésünkre a megkérdezettektől némi árnyalati különbséggel azonos válaszokat kaptunk.
V. Németh Sándor vezető székkapitány szerint a nemzeti értékek és hagyományok elleni támadásnak leginkább a fiatalok vannak kitéve, ezért létfontosságú öntudatossá és önérzetessé nevelni őket. Ennek egyik módja pedig a hőseinkről és dicső tetteikről a részvételükkel történő kegyelet teljes megemlékezés.

Véleményét osztotta a lemhényi v. Lukács Botond, hagyományőrző huszár is hozzáfűzvén, hogy az ilyen és hasonló, megyéken átívelő megnyilvánulások elősegítik a székelység újbóli eggyé kovácsolását. Ezt szem előtt tartva örvendetes, hogy az eseménysorozat következő helyszíne a Hargita megyei Egyeskő lesz.

A marosvásárhelyi születésű, de a párjára Lemhényben talált v. Nagy János Levente jó példája a székely összetartozásnak. Hiszen marosszékiként otthon érzi magát a Nagy Sándor-csúcs alatt, amint mi, háromszékiek is a Bekecs-tetőn égnek feszülő és Erdély népére áldást kérő óriáskereszt tövében. Szerinte viszont a székely–magyar jövő csak akkor van biztosítva, ha asszonyaink több gyereket szülnek, és az igazságra tanítjuk, önazonosságuk megtartására buzdítjuk őket. Ha nemzeti szellemben neveljük, amelynek az emlékhelyek felkeresése, a történtek felelevenítése elengedhetetlen és pótolhatatlan részét képezi.