Hol a világ közepe?

Nem keresek politikai szénakazalokban varrótűt. Sok-sok kusza kazal van, elveszejtett tű is éppen elég. Ha az író tintás ujjakkal töpreng magában, szinte mindig az olvasó húzza azt a csekélyke, tűhegynyi hasznot.
És most a sepsiszentgyörgyi Nagy piacról elfelé menet. Megbillent a nyár, de hogy ilyen hamar tereli is el a gazdák egy részét, ki hitte volna. Aranyos még a nyár maradéka, és Miklós gazda elbúcsúzott. Nem ment messze, nem is siratom. Vagy igen? Csoda tudja. Hozzátartozott a mindennapjainkhoz, hiszen közel lakom a piachoz, pár lépés a láthatár. Fenn, a Szemerja negyedben is elsiratták már a sajtóban is az úgynevezett dollárpiacot. Egész városrész maradt nélküle, kocsiparkolóvá süllyesztették...
A megmaradottnak is megvan a maga sajátossága, annak ellenére, hogy a korondi idős házaspár elment onnan végleg. Vetett Miklós egy keresztet a levegőbe, ennyi s nem tovább, azzal odalettek. Híre a piacnak, hogy Székelyföldön s tova Brassó (Barcaság) megyét is számítva, a miénk a legdrágább. Még azok is riadoznak az áraktól, akik módosabbak.
Miklóséknak megvolt a beszélő társasága, én is benne abban, mint egykori kezdő tanár Korondon, a mindennapi társaságban volt még tanár, pap is, mérnök is. Miklóséknak mindenkihez volt szavuk, és visszafelé is, válltól vállig. Az előbb kérdezte valaki tőlem, hova lettek a korondiak. Mondom, hogy elfelé. Elegük volt, az idő telik hűvösödve.
Korond a világ közepe. Miért hiányzik sokunknak? Hová lett, s talán nem is lett oda a gőg, a gang Székelyudvarhely meg Csíkszereda között. A tartás, az más. Az 1968-as románosítgatás, megyésítgetés azért billent Székelyföld javára ideiglenesen, mert kiállt a nemzeti gátra a székelység: nem s nem akarunk vegyülni Brassóval, Buzăuval, Bákóval, idegenséggel a megyék alakításában. Nem s nem. „Delegáció” bé Bukarestbe, szóval szót emeltünk akkor.
Miklósék udvarhelyi székelyek, sóvidékiek, nemes fajta a magáén. Hiányoznak, „a münké” volt az a pár. Áruik, szalmakalapok, házi szerszámok, fonott holmik – minden, ami összetart valamiket, véd valamit. Legendáik Korondról igazakká váltak az időnkben. Maradtam a most-mi-lesz hangulatommal, a miénkkel. Megvannak, de ennek a láncnak itt egy szeme hiányzik, na. Erősen meg van terhelve Székelyföld ragaszkodással, siratással, örömes üdvözletekkel, ez az igazság, s így van jól.