Hogyan változtak a temetkezési szokások Székelyföldön?

Úgy tűnik, hogy a világjárvány a temetkezése tekintetében nagy vízálasztónak bizonyul, megtörte a hagyományokat vagy legalábbis erős repedéseket eredményezett a közösségi szokások falán és nő a távolság a hátramaradottak és az elhunyt hozzátartozó között is.

Bodor Tünde

2023. október 31., 12:162023. október 31., 12:16

Székelyföld mindhárom megyéjében arról érdeklődtünk, változtak-e a temetéshez kapcsolódó trendek, szokások az utóbbi években. Ismételten elhangzott, hogy az emberek nagy része mostanában a temetés megszervezését és a halottal kapcsolatos minden ügyintézést átruház a temetkezési vállalkozóra, ezt már legtöbb cég fel is vállalja. Számukra, mint azt Domahidi Zoltán, a csíkszeredai Alcsík temetkezési vállalkozás tulajdonosa elmondta, ez azért előnyös, mert átlátható módón, a temetkezés sok más szereplőjével való egyeztetést megspórolva lehet lebonyolítani a szertartást.

Ennek a trendnek kedvez, hogy ez év elejétől az állami temetkezési segély, mely a nyugdíjkorhatárt megért elhunytak esetében folyósítható, 6789 lej, ez pedig bőven fedezi egy átlagos igényekkel megszervezett temetés költségeit. Bár arányában most sem nagy, a megkérdezett vállalkozások mindegyikének akad 4-5 olyan esete, amikor a család hamvasztást kér, vagy mert az elhunyt ateista volt, vagy mert ez volt az ő utolsó kívánsága.

Ha valaki külföldön halálozik el, de még rendelkezik arról, hogy szülőföldjén, családi sírhelyén szeretne nyugodni, akkor praktikus szempontok miatt sokszor igényeli a hozzátartozók a hamvasztást, hiszen urnában szállítani az elhunyt hamvait sokkal könnyebb és olcsóbb, mint egy hűtőautóval szállítani több száz kilométert. Legtöbb esetben a megkérdezettek a bágyoni humánkrematórium szolgáltatását igényelik, ez van legközelebb és sokkal korrektebb együttműködés lehetséges velük, mint a bukaresti hasonló vállalkozással, halhattuk több megkérdezettől is. Azért, volt arra is példa, tudtuk meg Domahidi Zalántól, hogy külföldön (Magyarországon, Németországban, Csehszlovákiában) dolgozó elhunyt személyek hazaszállítását is meg kellett oldaniuk.

A csíkszeredai vállalkozó elmondta, idén – számukra is zavarbaejtő módon – többször kértek olyan temetkezést, amelyen nem kértek semmiféle egyházi szertartást és még az is ritkaság, hogy ilyen esetben a család vagy a barátok mondanak egy búcsúztató beszédet. Igaz, hogy a temetési szertartásnak nincsenek kőbevésett szabályai, azt a felekezetek szabják meg. Volt rá példa, hogy a kollégájuk mondott el egy imát az elhunytért, hogy megtörje a sír mellett a némaságot. Domahidi véleménye szerint a legrövidebb és a legegyszerűbb az unitárius egyházi szertartás, de a legbensőségesebb az ortodox, mert ott a család körülállja a sírt, egymás kezét megfogva imádkoznak az elhunyt lelkiüdvéért és együtt énekelnek.

Galéria

A marosvásárhelyi Alkony temetkezési vállalat vezetője, Csíki László is a covid-járványt jelölte meg egyfajta fordulópontnak, mely megtörte az addigi hagyományokat. A hamvasztás mellett szól, hogy - bár nem olcsó, 2600-3500 lej között mozgott az ára a megkérdezetteknél - az urnát elvihetik magukkal a hozzátartozók külföldre, ha például kiköltöztek az országból, viszont ha itthagyják és elhelyezik egy urnatemetőben, akkor nem igényel nagy karbantartást a végső nyughely. Az urna továbbá eltemethető olyan sírba is, amelybe személy elhantolását már nem engedélyezik. Hamvasztást – összesen is csak alig párszor egy évben - inkább magyarok kérnek, mert a román pap nem temeti el a hamvakat, így ők jobban őrzik hagyományaikat, vélekedik Csíkí László.

Tudjuk azt is, hogy a világjárvány idején sajnálatos módon sokaknak úgy kellett eltemetniük szeretteiket, hogy nem is látták a holttestet, és a temetőkbe sem lehetett kikísérni az elhunytat az ismerősöknek. Azután pedig mintha le is szoktak volna, kevesebben járnak temetésekre, „ha már így is lehet”, mondja a marosvásárhelyi vállalkozó.

Ez a tapasztalata a sepsiszentgyörgyi Dávid temetkezési vállalkozás tulajdonosának, Dávid Évának is, szerinte főleg az idősek temetései zajlanak le kis létszámmal. Dávidék is tejeskörű szolgáltatást kínálnak: volt rá eset, hogy a külföldön levő család nem tudott hazajönni a temetés időpontjára, így a papírok elintézéstől a halott felöltöztetésén át az egyházi hamvasztásig mindent elintéztek, majd a hozzátartozók utólag jöttek és rendezték a számlát. Az elhunyt hamvait is akkor temették el, amikor a család nagyobb részét össze tudták gyűjteni a végtisztesség megadására.

Tekintettel arra, hogy a szakmában óriási és folyamatosan növekvő a konkurencia, a temetkezési vállalkozók árakról nem szívesen nyilatkoztak. Annyit azért megtudtunk, hogy a legolcsóbb koporsók 900-1000 lejbe kerülnek, ezek fenyőből vannak, a keményfából (bükk, tölgy, juhar) készült drágábbak 2000-4000 lejért vásárolhatók meg és bár ritkán, van igény az amerikai importból származó, csak a felső felén felnyitható tetővel rendelkező koporsókra is, amelyek ára azért ütheti a 7000, sőt a 10-11 ezer lejt is. Manapság már létezik hűtővel rendelkező üvegfedél is koporsókra, de ebbe Dávid Éva szerint már nem éri meg befektetni, hiszen már sok kis faluban is hűtőkamrával rendelkező ravatalozó van.

Ma már szinte kizárólag a hatszögű koporsókat kérik az ügyfelek, állítja Deszpa Sándor, a sepsiszentgyörgyi Könnycsepp temetkezési vállalkozás tulajdonosa, négyszögletűeket csak azok, akik kevesebbet tudnak-akarnak költeni a temetésre. Viszont van olyan is, aki még a legdrágább dolgokra is rálicitálna, még különlegesebb temetést szeretne, ez főleg a nagyon gazdag romák esetében igaz, tudtuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust