
A bizalmatlansági indítvány elfogadásával Románia visszazökkent a normális kerékvágásba, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig megerősödött – nyilatkozta szerdán Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
2017. június 23., 00:082017. június 23., 00:08
A bizalmatlansági indítvány elfogadásával Románia visszazökkent a normális kerékvágásba, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig megerősödött – nyilatkozta szerdán Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
„A PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége által felvállalt politikai akció volt ez, vállaltunk egy bizonyos politikai rizikót is, ambiciózus kormányprogramunkat azonban nem akartuk kockáztatni. (...) Azt választottuk, hogy nem hazudunk a polgároknak, csak a látszat kedvéért nem játsszuk meg, hogy minden jól működik” – nyilatkozta Liviu Dragnea a parlamentben.
Úgy vélte, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a koalíciónak ne legyen meg az új kormány beiktatásához szükséges többsége: „Tudomásom szerint a többség nagyobb, mint a kisebbség, azt hiszem, ez még így van. Ha ebben a feszült helyzetben, a ránk nehezedő nyomás ellenére is megvolt a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges többségünk, nem áll fenn annak a veszélye, hogy ne legyen meg az új kormány beiktatásához szükséges többség. Emlékeztetném önöket, hogy 2012-ben, amikor megbuktattuk az Ungureanu-kabinetet, három szavazattal volt több nekünk. Most jóval több voksunk volt, mint amennyi elegendő lett volna.”
A következő napokban összeül a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága, vasárnap pedig az alakulat parlamenti frakciói is ülést tartanak, hogy eldöntsék, kit jelölnek a miniszterelnöki tisztségre, jelentette be Dragnea. A PSD elnökének jelen pillanatban négy javaslata van a kormányfőjelölt személyére, „urak és hölgyek, a párt tagjai”. Hozzátette, a hétfői konzultációkon egyetlen javaslattal állnak majd Klaus Johannis államfő elé.
Dragnea azt is kifejtette, az új miniszterelnöknek korrekt, felelősségteljes, jó munkabírású, becsületes embernek kell lennie, ugyanakkor fontos, hogy „ne legyen kalandor”, és legyen képes gyakorlatba ültetni a kormányprogramot. A szociáldemokrata pártelnök ama meggyőződésének is hangot adott, hogy Klaus Johannis államfő a PSD és az ALDE jelöltjét bízza meg kormányalakítással, hiszen az ország stabilitásának biztosítása közös érdek.
Sorin Grindeanu miniszterelnök ugyanakkor azt tanácsolta szerdán a jövendőbeli kormányfőnek: „ne higgyen Dragnea barátságában”. A miniszterelnök hangsúlyozta, azt szeretné, hogy a következő kormányfő is PSD-tag legyen. „Szeretném, ha nem lennének titkos célok, eltitkolt programok, mert nekem ez volt az érzésem az elmúlt hónapban, és végül is ki is mondták: >>Te tényleg nem tudtad, hogy ez egy feláldozható kormány?<< Nem. És én végeztem a munkámat, csakúgy, mint a minisztereim jelentős része. Ezt bizonyítják a gazdasági mutatók. Szerintem a következőkben is ez lesz a helyes út” – mondta Grindeanu.
A bukott miniszterelnök szerint Dragneanak meg kellene értenie, hogy a kormányfő az országé. „Románia miniszterelnöke nem a PSD miniszterelnöke (...) Van különbség a kettő közt” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy milyen titkos programokra, tervekre gondol, Grindeanu azt felelte, elképzelhető, hogy a követező kormányfő is mindössze öt hónapot tölthet majd a kormány élén, amíg kiértékelik tevékenységét, és mondvacsinált indokokra hivatkozva leváltják.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!