Hivatás és szenvedély

A Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Kovásznáról szép számban összesereglett művészetkedvelőket és -művelőket Vargha Fruzsina alpolgármester, az EMŰK ideiglenesen megbízott vezetője köszöntötte. És ezt jól érzékelhető örömmel tette, hiszen művészettörténész végzettsége révén otthonosan mozog ezen a területen. Nem véletlen tehát, hogy saját véleményét is megfogalmazta a kiállítással kapcsolatban. Ennek értelmében az itt és most közszemlére helyezett alkotások megtekintésén keresztül tulajdonképpen Erdély jellegei, mondái, formái, alakjai egy-egy sajátos értelmezéséből kapunk ízelítőt. És ezzel személyesen, testközelből szembesülni nem csak élmény, hanem egyben ünnep is.

Dr. Kányádi Iréne nem lehetett személyesen jelen a megnyitón, azonban a technika segítségével képernyőn keresztül ugyan, de mégiscsak méltathatta az alkotót és áldásos tevékenységének gyümölcseit. Rámutatott, hogy „az anyag érzetét és őszinte szeretetét” sugárzó munkákon „egyfajta misztikus erő és alázat érződik.” Jakobovits Márta – szavaival élve – ezekben azt a pillanatot ragadja meg, „amikor az idő kitágul a végtelenbe, és több ezer éves mélységből szólnak az üzenetek.” Nem a „realisztikus ábrázolásmód jegyében születnek, hiszen elsődlegesen az anyagnak és a formának azt a kifejezőerejét keresi, amely a lényeget ragadja meg.” Létrehozásukban ugyanakkor fontos szerepet játszik „az arány, a ritmus, a hely.” Formáinak egyszerűsége pedig olyan érzetet kelt, „mintha a természet hozta volna létre őket.”Művészetének egyik sajátossága, hogy installációinak kerámiatárgyai szervesen kapcsolódnak „a természetből begyűjtött kövekhez, kagylókhoz, fakérgekhez, titkokkal teli” jelképekké állva össze. Ezáltal éri el a természethez fűződő „mély kapcsolat kifejezését”, és egyúttal „egy titokzatos ősi tudásnak a szikráját” is kipattintja.

Végezetül Vargha Fruzsina felkérésére a jelenlévő művész is megosztotta néhány gondolatát az egybegyűltekkel, miután sikerült úrrá lennie az esemény okozta meghatódottságán. Számára ugyanis „egy megnyitó mindig feszültséggel teli,” mert saját életét tárja a nézők elé. Nem rejtette véka alá, hogy „hálás a sorsnak”, amiért a művészetek területére vezérelte, és a keramikusság „hivatásává és egyben szenvedélyévé” válhatott. Hiszen ebben az ágazatban olyan sok formaalkotási és megnyilatkozási lehetőség adódik, hogy „az ember a csodák világába lép, amikor elkezd ezzel foglalkozni.” A témáit illetően pedig elárulta, hogy már jó ideje a létezés mögötti titokzatosság foglalkoztatja, a honnan jövünk és hová tartunk máig megválaszolatlan nagy kérdése.