Sokan, sokszor és sokféle hangsúllyal kérdezték már tőlem az elmúlt öt évben, miért dönt manapság bárki az újságírói szakma mellett. Hogy én az egyetemi felvételi utolsó napján miért döntöttem úgy, hogy mégsem pszichológiára, hanem újságírásra jelentkezem – még keresem a választ.
2021. március 15., 12:132021. március 15., 12:13
Sokan, sokszor és sokféle hangsúllyal kérdezték már tőlem az elmúlt öt évben, miért dönt manapság bárki az újságírói szakma mellett. Hogy én az egyetemi felvételi utolsó napján miért döntöttem úgy, hogy mégsem pszichológiára, hanem újságírásra jelentkezem – még keresem a választ. Nagyon kevés tudással rendelkeztem a szakmáról, a jövőképemről, az országos politikáról, az erdélyi médiaorgánumokról. Nem volt gyermekkori álmom a sajtóban dolgozni. Írni szerettem: naplót, történeteket, verset.
De ha hiszek a sorsban, ha vallom, hogy mindannyiunknak van egy megszabott, előre megírt útja ebben a furcsa világban, akkor azt mondom, a Hírmondóhoz kellett hogy vezessen hirtelen döntésem. A laphoz, amely idősebb, mint én. Amelynek rövid híreiből olvasni tanultam hatévesen, és amelyen nagypapa a tökmagot szárította, miután végre kibetűztem a baleseti cikkeket. Aminek címlapján mosolyogtam egyszer kislányként, egy őszi sokadalomkor készített fotón. Szakmai gyakorlatot végző nebulóként kezdtem aztán, kaptam is hideget-meleget, hideget főleg Waltertől, főleg a lustaságomért. Ó, sosem felejtem el azt a hosszú levelet, ami aztán mégsem vette el a kedvem, hogy munkáért is kopogjak.
Most, hogy arról kellene írnom, miért szeretem a lapot, vagy mit jelent az életemben, az a nevetés cseng a fülemben, amelyet testvérem hallhatott tőlem egy évvel ezelőtt. Először kísért fel a szerkesztőségbe, belépve a gépek zúgásától hangos terembe csak annyit mondott: szóval itt történik a csoda. Kitört a hangos kacagás belőlem, mégis milyen csoda, hiszen mi csak dolgozunk, mindenki végzi a saját feladatát. – Hogy aztán másnap a reggelivel pakolt asztalra kerüljön a csoda – mondta. És valóban, néha tényleg csoda, hogy odakerül. Ahogyan csoda az is, hogy tanulmányaim elvégzése után nem sokkal bekerülhettem ebbe a csapatba. Csoda, hogy nem tépték ki a hajam, amikor már sokadjára kérdeztem meg egyes települések polgármesterének a nevét.
Csoda, ahogyan 25 évvel ezelőtt először nyomdába került a lap, valamint hogy azóta is töretlenül ott van a reggeli mellett.
Bartok Barbara
(a „legfrissebb” munkatárs)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!