Fábián Sándor megbízott polgármester a községben tervezett felújításokról, fejlesztésekről számolt be lapunknak.
2019. november 12., 00:162019. november 12., 00:16
– Aláírtuk a szerződést a Kovászna Út és Híd Rt.-vel a Kandia-híd felújítására, és a munkához mielőbb hozzálátnánk. A 800 ezer lejre rúgó költségeket fele-fele arányban állja a helyi önkormányzat, illetve a megyei tanács. Emellett fejleményről számolhatok be a Dúlók utcája és a Felsőcsernátont Torjával összekötő út aszfaltozása ügyében is. Jelenleg elbírálás alatt állnak a közbeszerzésre jelentkezett cégek, és az időjárás függvényében a munkához még idén hozzálátnánk. A Végh Antal-iskola felújításához viszont már csak tavasszal tudunk hozzákezdeni. Az építőipari minimálbér-emelés következtében a pályázati pénz kevésnek bizonyult, így azt önerőből egészítjük ki. A munkálatok idejére az óvodát a megújult Farkas–Konnáth-kúriába költöztetjük – sorolta az elöljáró.
Hozzátette, a községben folyamatban van a közvilágításban a hagyományos égők energiatakarékosra cserélése, és a télre is felkészültek, ugyanis a LEADER-program keretében sikeresen pályáztak egy homokszóró autóra.
– Továbbá a sportcsarnokba egy a játékfelület védését szolgáló szőnyeget vásárolunk, hiszen néhány éve nem tudtunk nagykorúsító bált tartani helyhiány miatt, és idén mindenképp szeretnénk. Régóta megvan a terv a művelődési ház felújítására, az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL2) keretében három pályázatunk van benyújtva, ezek közül egyik ezt célozza, jelenleg várjuk az elbírálást.
Hozzátette, készítik az albisi vízhálózat tervét, majd az Ikafalváét, hogy amennyiben vonatkozó pályázatot hirdetnek, álljanak készen. A beszélgetés során az örökzöld téma, a medve is szóba került.
– Átiratot küldünk a prefektúrára, hogy tegyenek lépéseket az ügyben, hiszen eddig is bejárt a faluba a medve, de mostanra tarthatatlanná vált az állapot, Albisból és Ikafalváról is folyamatosan érkeznek a panaszok. Idén mintegy ötven iratcsomót állítottunk össze vadkárokról, ezeket jóváhagyták, most várjuk a károk megtérítését – közölte a polgármester.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!