Hetvenöt évesen fogadott örökbe

Az elmúlt évek statisztikája alapján elmondható, hogy idén a tavaszi zsongással nem nőtt olyan nagy mértékben az utcán kóborló kutyák száma, mint korábban – derült ki érdeklődésünkre. A Tega Rt. által működtetett szépmezői kutyamenhely vezetősége elmondta, ez főként a különféle „frontokon” zajló ingyenes ivartalanításoknak köszönhető.

2022. április 21., 00:202022. április 21., 00:20

Kiderült, amellett, hogy az elmúlt években az utcáról szép számban befogtak ebeket az illetékesek, a különféle – a menhely, illetve állatvédő egyesületek által szervezett – ingyenes ivartalanítási akciók is kezdik meghozni az eredményt. A jó hírek lajstromát gyarapítja, hogy a gazdás, otthonról megszökött ebek száma sem olyan magas ebben a periódusban, mint az elmúlt esztendőkben – mutattak rá az illetékesek.

A szépmezői kutyamenhelyen az örökbefogadás javuló tendenciát mutat: a fiatalok inkább kölyökkutyákat igényelnek, az idősebb személyek pedig a nem annyira energikus, idősebb ebeket veszik magukhoz: ugyanolyan mértékben keresettek a kis- és közepes testű kutyák is, mint a nagytestűek. Idén eddig egy 75 éves férfi számít a legidősebb örökbefogadónak: ő annak reményében kereste fel a menhelyet, és végül vett magához egy idős kutyát, hogy a szegény párának utolsó éveiben örömet szerezhessen, az addig mostoha életet élő eb megérezhesse a szeretetet, a törődést, kertes házban pihenhessen, illetve kis távon, az üzletig kísérje el gazdáját a bevásárlásokra.

A menhely hétköznapokon 10-16 óra között látogatható, illetve szombaton, vasárnap 10-14 óra között. Csoportos látogatások esetén egyeztetés szükséges a 0732.717.185-ös telefonszámon. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés