Hétvégén az édesszájúaké volt a tér

A Sepsiszentgyörgyön megrendezett fesztivál történetében először értek el aranyfokozatot az „Év székelyföldi kürtőskalácsa” címért a hétvégén megküzdő versenyzők

2019. szeptember 16., 00:032019. szeptember 16., 00:03

Az idei nagy győztes a csíkszentmártoni Vitos Kürtős (Zolsport Kft.) csapata lett, ők érdemelték ki az Év székelyföldi kürtőskalácsa 2019 címet, de újabb rekordkísérlet is megdőlt, továbbá egy még 1784-ből, a zabolai gróf Mikes Mária szakácskönyvéből származó recept alapján is készítettek a csapatok, és a látványosan nagy Kárpát-medence kürtőskalácsa is megsült, percek alatt el is fogyott. De lássuk, mitől is emelkedett hétvégén a hangulat, no, meg a cukorszint.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke lapunknak kifejtette, idén a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata partnerségben, fele-fele arányban biztosította a fesztivál költségvetését. Amint mondta, egy hagyományőrző gasztroturisztikai rendezvényről beszélhetünk, hiszen történelmi könyvek is bizonyítják, hogy a kürtőskalácsnak Székelyföldön vannak a gyökerei. Továbbá, kiderült, hogy a szervezők nem titkolt célja volt az egyre közismertebb kürtőskalács minőségének javítása, merthogy igencsak népszerű ez a termék, hiszen lassan nincs rendezvény Romániában, ahol valaki ne sütne kürtőskalácsot – hangoztatta.

Galéria

– Minden évben a székelyföldi kürtőskalácssütő cégeket hívjuk meg erre a rendezvényre, azok közül is a legjobbakat, akik üzletszerűen űzik az előállítást, az ország minden sarkában jelen vannak a termékeikkel. Idén 14 cég vett részt a megmérettetésen, közülük választotta ki a Farkas Ferenc mestercukrász által vezetett, szakavatott zsűri a legjobbat. A nyertes csapat egy évig használhatja az „Év székelyföldi kürtőskalácsa” címet, továbbá meghívást nyer az október második hetében sorra kerülő budapesti kürtőskalács fesztiválra. Újdonságképpen elmondhatom, hogy idén Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő is felajánlotta, hogy Strasbourgba invitálja a nyerteseket, ahol az európai parlamenti képviselőknek mutathatjuk be hagyományainkat. Ugyancsak kuriózumnak számít, hogy hétvégére megnyílt a budapesti kürtőskalács cukrászda az egykori Bodok szálló előtti parkolóban (ez a Budapesti Kürtőskalács Fesztivállal kialakított partnerségünknek köszönhető): itt az érdeklődők megkóstolhatták a kürtőskalács „továbbgondolt” változatait, mindenféle ínyencséget – avatott be Grüman.

Lehet évről évre újítani?

Kérdésünkre, hogy mit lehet évről évre újítani egy ilyen fesztiválon, mire várhatunk jövőben, hiszen a kürtőskalács adott, a verseny szabályai „kőbevésettek”, Grüman elmondta, hogy ilyen típusú, kimondottan a kürtőskalácsról szóló fesztivál Erdélyben eddig nem volt, ezért is nevezték a fesztivált Erdély legédesebb rendezvénysorozatának. Szerinte színesíti a rendezvényt, hogy minden évben újabb és újabb rekordot állítanak fel – ez idén a 14 méteres kürtőskalácsban merült ki –, de a méretes Kárpát-medence kürtőskalácsa is megsült: ezek pedig mind olyan attrakciók, amelyek vonzzák a turistákat, helyi érdeklődőket.

Galéria

– Pozitívum, hogy túlmenően a versenyen, egy gazdasági tevékenység is zajlik. Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, ám 14 kürtőskalácssütő cég volt jelen a téren, emellett számtalan édességes stand, ám az elmúlt években mindenki pozitívan értékelte az ittlétet, magyarán nemcsak kuriózum, de keletje is van ennek a terméknek – mutatott rá Grüman, elárulva az árakra vonatkozó kérdésünkre, hogy „a legjobb kürtőskalácssütő cégek voltak jelen a téren, az árakat ők, no, meg a piac szabja meg”.

„Ez mindenkinek üzlet”

Árak ide, vagy oda, évről évre finomabb kürtősöket készítenek a versenyzők – legalábbis ez derült ki a zsűrivel folytatott beszélgetésünk során.


Farkas Ferenc sepsiszentgyörgyi mestercukrász, a zsűri elnöke kérdéseinkre elmondta, hogy míg az első években a zsűrizés többször oktató jellegbe csapott át, mostanra már nem kell alapdolgokkal, higiéniai hiányosságokkal vesződni. Idén a vakkóstolás mellett a zsűri a vásárlóknak eladott termékeket is kielemezte. A szervezők megbízásából bizonyos személyek a nap különféle szakaszaiban vásároltak inkognitóban a versenyzők standjánál forgalmazott portékából, és ez is felkerült a zsűri asztalára. Farkas hangsúlyozta, ez mindenkinek egy üzlet, hiszen a terméket hatékonyan el kell adni, éppen ezért is tartja fontosnak a fesztivált, ahol arra ösztönzik a cégeket, hogy „megtartsák az üzletet, de emeljék a minőséget”.

Galéria

– Nagyon rontják a kürtőskalács hírnevét a különféle útszéli bódécskák, ahol az átutazó kuncsaftoknak adják el a portékát, nem az a cél, hogy visszacsalják a vendéget, így nem fektetnek akkora hangsúlyt a minőségre, főként a látványt, és a mennyiséget domborítják ki. Kollegáimmal arra a következtetésre jutottunk, hogy sajnos a fesztiválon kívül, Sepsiszentgyörgy főterén sem tudunk egy frissen sült kürtőskalácsot venni hétköznapokon. Ha eljön hozzánk egy vendég, és kürtőskalácsot szeretne enni, akkor egyetlenegy esélyünk az útszéli árustól megvásárolni a terméket. Ezen a téren lenne, amit javítani – avatott be a mestercukrász. Tőle tudtuk meg, hogy a kürtőskalácssütők nagy „fegyvere” a minőségi alapanyagok, a sok éves tapasztalat.

Bele kell rakni, ami belejár!

Ezt vallja az idei nyertes is.


– Nagyon számít, hogy mit rakunk a kürtőskalácsba. A kürtős egy örökség az őseinktől, amit nem szabad elprédálni. Vallom, hogy inkább drágábban kell eladni a terméket, de bele kell rakni minden belejárót. A fesztiválon is sok helyen lehetett 12 lejért vásárolni kürtőst, nálunk 15 lej volt, de ami bele járt, azt beleraktuk, ugyanazt a minőséget adtuk a zsűrinek, mint a vásárlóknak. Nincs itt nagy titok, viszont elengedhetetlen a tapasztalat. A recept nagymamámtól, Fodor Rozáliától ered, aki negyven évig főcukrász volt Csíkszentmártonban. Elárulhatok egy apró titkot: nagymamám éjjel 11 órakor dagasztott, a tésztát pedig csak reggel 5 órakor kezdték el sütni, hiszen meg kell várni, hogy összeérjenek az ízek. Ezt tapasztalattal, felszereléssel most is lehet tartani, a növekvő kereslet mellett is – részletezte a 15 éve kürtőskalácsot sütő, 34 éves Vitos-Fodor István (a nyertes, 16 személyt foglalkoztató csíkszentmártoni cég egyik tulajdonosa), aki azt vallja, hogy a legnagyobb kritikus, legszigorúbb zsűri a vásárló, aki visszatérésével jelzi a tetszését.

Galéria

Az idei díjazottak, és rekorddöntés

A fesztivál történetében először értek el résztvevők aranyfokozatot: a csíkszentmártoni Vitos Kürtős (Zolsport Kft.), a farkaslaki Kovács Kalács és a Csatószegi Kürtőskalács (Paty Levari Bear Kft.). Ezüst fokozatot kapott a csíkszeredai Nagymama Kürtőskalácsa, a csíkszeredai Parázska Kürtőskalács Kft., a sepsiszentgyörgyi Oltisz Superpast Kft., a sepsiszentgyörgyi Virág Ildikó Melinda egyéni vállalkozó, a székelyudvarhelyi Árpád Kalács (Golden Taller Kft.), a szentivánlaborfalvi Simon Aranka-Tünde egyéni vállalkozó, a sepsiszentgyörgyi Konfjud Kft., a marosvásárhelyi Lazana Kft. és a csíkkozmási Retró Kürtős (Csiszér Hunor egyéni vállalata). Bronz fokozatot kapott a sepsiszentgyörgyi Nasa Kft. Az Év székelyföldi kürtőskalácsa 2019 címet a csíkszentmártoni Vitos Kürtős (Zolsport Kft.) csapata nyerte el.


Évről évre egy méterrel hosszabb a Kovács Kalács rekorder kürtőse, nem véletlenül, hiszen az a cég alapításától (2005) eltelt időt is jelzi. A farkaslakai kürtőskalácssütő vállalkozás tavaly 13 méteres kalácsával bekerült a magyar rekordok könyvébe, idén pedig fennállásuk 14. évét ünnepelve, 14-en tekerték fel a 14 méter hosszú kürtőskalács tésztáját, amit a Diószegi pékséggel közösen készítettek, majd megsütötték.


„Emelkedett a cukorszint”

Buna Attila, a fesztiválon jelen lévő Salvatore Egyesület igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a hétvégén volt pár esetük, amikor a szűrővizsgákkal bizony nagy cukorszintet mutattak ki.


– Főképpen a fiatalok lepődtek meg az emelkedett cukorszinten. Mi nyugtattuk őket, és ha alkalom volt rá, iparkodtunk visszahívni mindenkit egy másnapi mérésre. Ha utólag is nagy volt a cukorszint, akkor orvoshoz irányítottuk a személyeket. A legsúlyosabb, ilyen jellegű gondokat az évek során mégis inkább időseknél azonosítjuk – részletezte Buna, elmesélve, hogy egy kézdivásárhelyi idős bácsinál azonosítottak három éve magas cukorszintet, azóta a bácsit gyógyszerekkel kezelik, ez pedig minden alkalommal, helyi rendezvényeken visszatér a Salvatore-sátorhoz, és megméretteti a cukorszintjét, miközben folyton elmeséli, hogy neki az itteni szakemberek azonosították a betegségét.

Galéria

Számos rendezvény, koncert színesítette a fesztivált. Volt itt kürtőskalácssütő kismesterek tanoda – gyermekfoglalkozás –, ahol a kicsik az alapanyagoktól kezdve készíthettek el, no, meg süthettek meg saját kezűleg egy kürtőskalácsot, de a jurtában is izgalmas kézműves-foglalkozások zajlottak, továbbá értékőrök fotókiállításra is sor került, és persze az elmaradhatatlan koncertek, gyermekkoncertek is vonzották a tömeget. Jól mulattak idén is, akik ellátogattak Erdély legédesebb rendezvénysorozatára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust