Heti egy-két napközbeni szunyókálás jót tesz a szívnek

Elég heti egyszer vagy kétszer szundikálni napközben, hogy csökkenjen a szívinfarktus, és a sztrók kockázata- állítja a Heart magazinban megjelent új kutatás. 

Székely Hírmondó

2019. szeptember 20., 14:152019. szeptember 20., 14:15

Megoszlanak a vélemények, hogy valóban hatással van a szív egészségére, ha az ember napközben szunyókál egy kicsit. A témával kapcsolatos több kutatás sem vette eddig figyelembe a szunyókálás gyakoriságát, vagy pusztán a szív-és érrendszeri betegségek miatti halálra fókuszált, vagy egyszerűen csak összehasonlította a szunyókálókat azokkal, akik nem szoktak hódolni a mikroalvásnak. 

Svájci kutatók azonban összekötötték ezeket a faktorokat, és arra voltak kíváncsiak, hogy van-e összefüggés a szunyókálás rendszeressége, átlagos hossza, és a szívrendszerre gyakorolt hatása között. Azaz ha ezt le akarjuk fordítani, arra voltak kíváncsiak, hogy lehet-e tudományosan bizonyítani a munkahelyünkön, hogy amennyiben nem engedik meg, hogy valaki délután aludjon, azzal veszélyeztetik a munkavállalók egészségét. 

Ehhez 3462, 35 és 75 év között alanyt választottak ki, kikérdezték őket az alvási szokásaikról, a szunyókálásukról, és átlagosan 5 éven keresztül figyelték meg a szívrendszerük egészségének alakulását. A kutatás alatt 155 halálos és nem halálos szívrendszerrel összefüggésben álló "eseményt" jegyeztek fel. 

Az ellenőrzések alatt alatt arról is rendszeresen megkérdezték őket, hogy ki mennyit szunyókált napközben az előző hetekben. Eszerint a kutatásban résztvevők több mint fele egyszer sem, nagyjából 20 százalékuk egyszer vagy kétszer, tíz százalékuk mondta azt, hogy háromszor-négyszer, és ugyanennyi azt, hogy ennél többször. 

A rendszeres szunyókálók, akik heti 3-7 alkalommal dőltek le napközben pihenni általában az idősebb korosztályból kerültek ki, többségük férfi, dohányzik és testesebbek, és az derült ki, hogy éjszaka is többet alszanak, mint azok, akik nem szundikálnak napközben. Meglepő módon annak ellenére, hogy többet pihentek napközben is, mégis ők panaszkodtak álmosságról, és többüknél is előfordult alvási apnoé. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a rendszeres szunyókálás kifejezetten ártalmas. 

Az alkalmi szunyókálás, mikor csak heti egy nagy két alkalommal iktatott be valaki pihenőt 48 százalékkal csökkentette annak a szívinfarktus vagy a sztrók kockázatát azokhoz képest, akik egyáltalán nem szunyókáltak napközben a héten. Ez az arány akkor is megmaradt, amikor figyelembe vették az olyan tényezőket, mint az életkor, az éjszakai alvás, vagy a magas koleszterinszint és magas vérnyomás. Csak a 65 év felettieknél és alvási apnoéban szenvedőknél módosult az arány. Mikor ugyanezeket a faktorokat a rendszeresen szunyókálóknál is figyelembe vették, akkor viszont eltűnt a  különbség. 

A kutatás megfigyeléseken alapszik, azaz nem derül ki, hogy miért is van ez így. Ugyanakkor ez segíthet megmagyarázni, miért jutottak különböző eredményekre azok a kutatók, akik korábban eltérően nyilatkoztak a szunyókálás szívrendszerre gyakorolt hatásáról, hiszen nincsen arra vonatkozóan egyetemes egyetértés, mi is számít szundikálásnak. A kutatás szerzői azt is megjegyzik, hogy bár nem egyértelmű a napközbeni szunyókálás és a szívrendszer egészsége közti kapcsolat oka, de a munkájukból jól látszik, hogy nem feltétlenül maga a szunyókálás, de annak a hossza és rendszeressége is fontos kérdés. 

(Index)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust