
Az év elején tanácsülésen született döntés arról, hogy Kézdi is felsorakozik az „intelligens” városok közé, és a költségvetésben keretet különít el az állampolgári kezdeményezéseknek.
2020. szeptember 04., 00:052020. szeptember 04., 00:05
A projekt a „részvételi költségvetés” nevet viseli, a kezdeményezés a www.bp.kezdi.ro címen érhető el. A részleteket a projektet felkaroló Bokor Tibor polgármester és a kezdeményező, dr. Szilveszter Szabolcs ismertette tegnap. Elhangzott: ez egy lépés az irányába, hogy a céhes várost digitalizálják, és a polgárok az akaratukat, elképzeléseiket ismertessék. Az előterjesztése a projektnek még az év elején történt, kidolgozták a működési szabályzatot, és elkészült a platform, ami fogadni tudja a projekteket.
A lényege a dolognak, hogy bárki nyújthat be fejlesztési elképzelést, ezt a városháza legtöbb 50 ezer lejjel támogatja. Az ez évi keret 100 ezer lej, ebből akár két nagy projektet vagy több kisebbet tudnak finanszírozni.
„Valaki benyújt egy dokumentált elképzelést, lehet az magánszemély vagy civil szervezet. A projektet elemezzük, közvitára – szavazásra – bocsátjuk, majd az elért pontszám függvényében támogatásban részesül. Az elképzelést az önkormányzat vitelezi ki, tehát a kezdeményezőnek egy egészséges, közösségépítő elképzelése kell legyen, némi bürokratikus munka mellett, ez sajnos a törvénykezés miatt elengedhetetlen” – tájékoztatott Bokor Tibor.
Szilveszter Szabolcs elmondta: látta, hogy nyugati nagyvárosokban nagyon jól működik az effajta kezdeményezés, azért rukkolt elő ő is ezzel az ötlettel. „Ha más helyen működik, akkor nálunk is miért ne működne? Várjuk, hogy a támogatási felületen megjelölt programpontokhoz társuljanak a kézdivásárhelyiek. Lehet nagyban is gondolkodni, de a startnál legtöbb bő 10 ezer eurós összegre gondoltam, ezt akár más forrásból fel lehet pótolni.
Bátorítom a város és a hozzá tartozó települések lakóit, hogy rukkoljanak elő egy elképzeléssel. Legyen egy kisebb járda, egy parányi játszótér, egy okospad, kosárlabdapálya – a kezdeményezés révén érezhetik igazán, hogy az övék, ők kezdeményezték, nekik köszönhetően készült el” – vázolta a projekt lényegét Szilveszter.
A kétnyelvű rendszer a bp.kezdi.ro címen érhető el, az önkormányzat a pályázók adatait bizalmasan kezeli.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!