Hervai Katalin képe alá

„Nemrég írtam egy nagyobb költeményt, kínáltam már fűnek-fának s a könyvárusok közül egyik sem akarja kiadni”.

Zubreczky Antal

2020. november 12., 00:352020. november 12., 00:35

„Nemrég írtam egy nagyobb költeményt, kínáltam már fűnek-fának s a könyvárusok közül egyik sem akarja kiadni”. Egy Petőfi Sándor nevű magyar ember szavai. Négy hónap zárt ajtókon való kopogtatás után sikerült kinyomtatnia a János vitézt. Száz forintot kapott érte…

Nem igaz, hogy jó bornak nem kell cégér. A Nyugat folyóirat példányszáma soha nem haladta meg a néhány ezret (néhány százzal kezdte), miközben a ponyvaregényeket szétkapkodták. George Bacovia húszéves sem volt, amikor első remekműveit megírta, de csak tizenöt évvel később, jelent meg az első könyve, ötszáz lejjel lett gazdagabb, jóval egy havi gyatra fizetés alatt.
Miért írom ezt? Mert – sajnos későn értesültem – látom Hervai Katalin csodálatos alkotását, A kommunista diktatúra vértanúit a Krisztus király templomban. Nem vagyok szakértő, de annyi szimatom van, hogy ráérezzek a szépre. Megrázó, technikailag remek. Hervai Katalin egy végtelenül szerény alkotó, művészetét Isten dicsőítésére használja. Nem várhatjuk el tőle, hogy önmagát reklámozza, „marketingezze”, de vannak szakemberek, művészettörténészek, kiállítás-szervezők, akik megtehetik helyette. Viszolygok a nagy szavaktól, de önkéntelenül Csontváry jut eszembe, akinek a képei majdnem elkallódtak, csodamódra (vagy isteni kegyelemből) kerültek napvilágra.

Tetszik, nem tetszik, kegyetlen pénzvilágban élünk. Nem kell kétségbeesni, Jézus szavai szerint a hamis mammont is fel lehet használni a jóra. Talán az olvasók közül némelyek emlékeznek, a rendszerváltás után Mircea Dinescu megjelent a román tengerparton egy nagy kosárral, és – mint a főttkukorica-árusok – kiabálta: „ia cartea, neamule!”. Húsz perc alatt üres volt a kosár. És arról értesültem, hogy Maurer Dóra képzőművész a Tate Gallery-ben állíthatja ki műveit majdnem egy éven át. Avantgárd, ultraliberális, és van reklámháttere. Hát kérem, akinek valami színes lapocskák annyit érnek… És biza Szentgyörgyön is láttam, sajnos, mindenféle krikszkrakszot meg „installációt”, fellengzős szavakkal felvezetve.

Az idő, persze, megszitálja az értékeket. De addig is, támogassuk azt, ami a maradandóság magvait hordozza magában, ne holmi pitypangszirmokat.