Helyesbítés a levendulás ügyben

Székely Hírmondó

2017. június 20., 00:062017. június 20., 00:06

Helyesbítés a levendulás ügyben

A június 8-i lapszám Tisztelt Szerkesztőség! rovatában jeleztem, hogy Albis határában megdézsmálták a levendulaültetvényemet, a tettesek szekérről szálltak le. Egy többnyire márkosfalviakból és kézdivásárhelyiekből álló kirándulócsoportra gyanakodtam. Nem állt szándékomban, hogy valaki ártatlannak a becsületét megsértsem vagy megbírságoltassam (ezért nem írtam nevet, illetve ezért nem tettem rendőrségi feljelentést), az esetet azzal a reménnyel hoztam nyilvánosságra, hogy ilyen többször nem fordul elő. Jobban meg kell becsülnünk egymás munkáját.

Levelem megjelenése után a kirándulás szervezője megkeresett, és együtt pontosítani tudtuk a valódi tettesek kilétét. Kiderült, a baráti társaság csak kétlovas fogatokon utazott, a gaztettet pedig egylovas fogatról leszállt emberek követték el, akik aznap ugyanazon az útvonalon utaztak. A gyanúm tehát alaptalannak bizonyult. Ha valaki sértve érzi magát, ezúton kérem elnézését.

Beszélnünk kell az ilyen esetekről, mert ha sikerül egy tolvaj lelkiismeretén egy kicsit is változtatni, egy tolvajjal kevesebb, egy becsületes emberrel pedig több lesz, és ez óriási haladás lenne pozitív irányba, mindannyiunk örömére. Köszönöm a segítséget mindazoknak, akik hozzájárultak az ügy tisztázásához; a Székely Hírmondónak is, hogy erre lehetőséget adott.

(Név és cím a szerkesztőségben)

Emberibb fogadtatást!

Tisztelt sepsibükszádi polgármester úr, kérem, nézzen utána, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottjai milyen odaadással fogadják az önt megválasztó (nem „szocis”), adófizető falusfeleket. Talán nem tudják, hogy a közalkalmazottat is ki lehet rúgatni. És a tűzifaárusokra is oda kellene figyelni, mert egyik sem a saját erdejét termeli ki, és mi, vevők nem lopjuk a pénzt. Na és vízórákat lehetne szereltetni, hogy a vízgondokat megoldjuk. Mindeni fizessen annyit, amennyit fogyaszt.

Kádár Miklós, Sepsibükszád

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés