Házasság hete Erdővidéken

Miután tavaly több erdővidéki nőszövetség, valamint civil egyesület először tartotta meg a Házasság hete rendezvénysorozatot, idén ismét változatos programok várják az érdeklődőket a több mint két évtizede Angliából indult kezdeményezés erdővidéki eseményeire, melyekkel a házasság és a család fontosságára kívánnak összpontosítani.

Böjte Ferenc

2017. február 10., 00:272017. február 10., 00:27

Miután tavaly több erdővidéki nőszövetség, valamint civil egyesület először tartotta meg a Házasság hete rendezvénysorozatot, idén ismét változatos programok várják az érdeklődőket a több mint két évtizede Angliából indult kezdeményezés erdővidéki eseményeire, melyekkel a házasság és a család fontosságára kívánnak összpontosítani.

„A február 12-én kezdődő, Házasság hete Erdővidéken nevű rendezvénysorozat az erdővidéki keresztény egyházak és nőszövetségeik, illetve civil szervezetek összefogásával valósul meg, ésváltozatos programmal kapcsolódik a Kárpát-medencében már évek óta szerveződő rendezvények sorához, amelyek a társas kapcsolatok jobbítására szolgáló módszereket és példákat kívánnak bemutatni, ezzel is biztatva mindenkit a házasságok tudatos gondozására” – áll a beharangozóban.

Az ökumenikus rendezvények célja idén sem lesz más, mint minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a házasság, a család értékeire, azok megtartó erejére, továbbá használható segítséget is próbálnak nyújtani azoknak, akik nehéz, esetleg krízishelyzettel szembesülnek, szembesültek kapcsolataikban. Egyedülállóknak és házasoknak, ifjaknak és felnőtteknek egyaránt hasznos tanáccsal és ötlettel, megerősítéssel szolgálhat ez a hét. A rendezvénysorozat nyolc napja alatt tematikus istentiszteletekre, előadásokra, filmvetítésekre, romantikus vacsorára, illetve házaspároknak, családoknak és fiataloknak szóló csoporttevékenységekre, valamint más, érdekesnek ígérkező programokra kerül sor Erdővidék több településén.

Az első három nap programja:

Február 12., vasárnap 18.00: Házasság heti nyitó istentisztelet (Barót, baptista templom).

Február 13., hétfő 18.00: Társ(as)játék – csoporttevékenység házaspároknak Kondor Ágota mentálhigiénés szakember, tanár és Pálfy Aliz mentálhigiénés szakember, pszichológus (Sepsiszentgyörgy) vezetésével. A résztvevők száma korlátozott! Érdeklődni Bogyor Izabellánál (Barót, Party Pub vendéglő, emeleti terem).

Február 14., kedd 18.00: A Tortoma Önképzőkör keretében Családi mintáink hatása kapcsolatainkra, életünkre címmel Papp Adolf és Balázs Réka családterapeuta házaspár (Sepsiszentgyörgy) tart vetítéssel egybekötött előadást. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező (Barót, Erdővidék Múzeuma, Kászoni Gáspár Terem).

19.00: Szerepmegosztás a családban és az életkedv megmaradása – Tordai Zsófia pszichológus (Barót) előadása (Köpec, református imaterem).

20.00: Gyertyafényes, meghitt hangulatú vacsora házaspároknak. Asztalfoglalásért hívják Simon Máriát a 0744-861619-es telefonszámon. A vacsora ára 30 lej páronként. Határidő: február 11.. (Barót, Rózsa vendéglő, Romantika Terem).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust