Hazai előadással készülnek

Nem csak tüzes nyilakat, de lézert is „bevetnek” abban az eredettörténeti produkcióban, amely az idei Székely Vágta legnagyobb kísérőprogramja lesz. Az Orza Călin rendezte lovas előadás próbái javában folynak Benedekmezőn.

2017. június 26., 00:382017. június 26., 00:38

Nem csak tüzes nyilakat, de lézert is „bevetnek” abban az eredettörténeti produkcióban, amely az idei Székely Vágta legnagyobb kísérőprogramja lesz. Az Orza Călin rendezte lovas előadás próbái javában folynak Benedekmezőn.

Úgy látszik, tízévente előkerül egy olyan előadás, amely a magyar–székely őstörténetet hivatott bemutatni, a rege és a mondavilág alakjaival foglalkozik, s ezeket a feladatokat én megkapom – vezette be mondanivalóját Orza Călin. A rendező-koreográfus munkáját Prezsmer Boglárka dramaturg, forgatókönyvíró és Kádár Elemér koreográfus segíti. A jelmezeket Furik Rita tervezte, a zenéjét Bálint Artúr szerezte. Az előadásban a Háromszék és Perkő Néptáncegyüttesek, az M Studio művészei, a Százlábú és a Százlábacskák táncosai mellett, a Vadon Egyesület, a Barabás Lovarda, Pászka Lehel és csapata, valamint a Székely Virtus Hagyo­mány­őrző Egyesület lovasai vesznek részt, összesen több mint 30 lovas.


Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, a táncköltemény ötletgazdája úgy gondolja, ha nincsenek támogatók, nem jöhetne létre ilyen produkció.


– Ha modern eszközökkel mutatjuk meg magunkat, a világ jobban megismer és megszeret – véli Demeter.


Pászka Lehel irányítja a lovasokat, emellett A csillagösvény népe tánckölteményben Nimródot és Csaba királyfit játssza majd.


– Éreztem, hogy ez egy nagy lehetőség, hiszen a magyarság, a harci múlt erősen jelenik meg a produkcióban. Ezt tükrözi a zene is, ezért úgy építjük fel a lovas jeleneteket, hogy éreztessük a kemény harcot – mondta Pászka.


A megyei tanács által támogatott A csillagösvény népe című produkció ősbemutatójára július 15-én 21.30-tól kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés