Hasznos tudnivalók

Három napja újra fizetőssé vált Kézdivásárhely néhány zónája, az új rendszer bevezetésével pedig felmerült pár kérdés is, legtöbb a lakóbérleteket érinti. Az új tanácshatározat szerint minden olyan személy jogosult a lakóbérlet megvásárlására, akinek személyigazolványa az adott fizetős zónába szól, továbbá gépjárművének forgalmi engedélye szintén arra a címre van beírva.

Székely Hírmondó

2017. december 06., 00:052017. december 06., 00:05

Három napja újra fizetőssé vált Kézdivásárhely néhány zónája, az új rendszer bevezetésével pedig felmerült pár kérdés is, legtöbb a lakóbérleteket érinti. Az új tanácshatározat szerint minden olyan személy jogosult a lakóbérlet megvásárlására, akinek személyigazolványa az adott fizetős zónába szól, továbbá gépjárművének forgalmi engedélye szintén arra a címre van beírva.

Így aki például a Dózsa György utcában lakik, és a lakhelye, valamint személygépkocsija is oda szól, jogosult lakóbérlet megvásárlására, 25 lej/hónap vagy 120 lej/év ellenében. Kiemelendő viszont, hogy a lakóbérlet csak az adott zónára vonatkozik, tehát például a főtéren azzal a bérlettel nem lehet parkolni.

A lakóbérleten kívül további három bérlet megvásárlására van lehetőség: van havi és éves, jogi személyek számára lefoglalható parkolóhelyes, valamint fogyatékkal élők számára kiállított is. A havi és éves bérletet magán- és jogi személyek is igényelhetik. A havi bérlet magánszemélyeknek 35 lejbe kerül, jogi személyeknek ugyanennyi, csak áfát is kell fizetni rá. Az éves díj 250 lej magánszemélyek részére és 250 lej plusz áfa jogi személyek számára. Azok a jogi személyek, akik helyfoglalással kötött parkolási engedélyt szeretnének váltani, 600 lej plusz áfát kell fizessenek.

A parkolás munkanapokon 8.30 és 16.30 között fizetős, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon és munkaszüneti napokon ingyenes. A parkolójegyet az automatából lehet megvenni, és már T-Park applikációval is működik a jegyvásárlás – ez egyelőre csak Android rendszerű telefonokról elérhető, hamarosan azonban minden rendszeren működőképes lesz.

Amennyiben valaki nem vált jegyet vagy érvénytelen jeggyel állomásozik, büntetést kap. A büntetés kifizetésére 48 óra áll az autótulajdonos rendelkezésére, értéke pedig egy napijegy ára, azaz 10 lej. Ha 48 órán belül nem fizeti be a napidíjat, a büntetés 150–300 lejre nőhet, esettől függően.

A fizetős parkolás a Gábor Áron teret, a Petőfi Sándor utca Boldog Özséb templomig tartó útszakaszát, a Kaszárnya előtti parkolót, a Függetlenség utcát, az Ady Endre utcát, a Kossuth Lajos teret, a Márton Áron teret, a Szőcs József utcát, valamint a Dózsa György utat érinti. A bérletek Kézdivásárhely polgármesteri hivatalának Adó és Illeték Irodájából szerezhetőek be.

A fizetős parkolás kivonatolt változata a www.kezdi.ro honlapról érhető el, ugyanitt található meg a részletes tanácshatározat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés