
Teltházas karácsonyt tudhatnak maguk mögött a háromszéki szállodák és panziók.
2018. december 28., 00:222018. december 28., 00:22
Százalékban kifejezhetetlen arányban megnőtt a vakációs csekkekből befolyó összeg a háromszéki turizmusban – mondta el megkeresésünkre Herman Rosner, a Kovászna Turizmus Rt. adminisztrátora. Az egyebek mellett a Szarvas, az Őzike és Kovászna szállodákat működtető részvénytársaság vakációs csekkekből származó bevétele 2018 első tizenegy hónapjában 477.190 lej volt, míg tavaly, ugyanebben az időszakban 4680 lej.
– Akárhogy számolom, ez több mint ezerszeres növekedést jelent, és ez még mindig csak a kezdet, hisz a megyei tanácsok, a polgármesteri hivatalok, a pénzügyi igazgatóságok csak valamikor novemberben kapták meg a vouchereket, amivel már nem tudtak karácsonyra, újévre helyet foglalni – mondta el a szakember.
Rosner „üdvözlendőnek” tartja, hogy a kormány 2020-ig változatlan formában megtartja a vakációs csekkeket, és abban reménykedik, hogy a magánszféra is „ráharap”, hisz az az alkalmazott igazán hatékony, innovatív és termékeny, aki családja körében, aktív módon kipihente magát.
Rosner azt mondja, a tanügyi dolgozók „kimaxolták” a csekkek nyújtotta lehetőségeket: volt olyan erdővidéki tanító, aki a Duna-deltába ment el családjával, és akadt olyan sepisbükszádi tanárember, aki Kolozsvárra vitte el gyerekeit, hogy a magyar történelmi örökséggel megismertesse.
Országos szinten az év első kilenc hónapjában „csak” negyvenszeres a növekedés a vakációs csekkekből származó bevételekben.
A Romániai Idegenforgalmi Vállalkozók Szövetségének (FPTR) kimutatásából az derül ki, hogy karácsonykor a mintegy 139 ezer román turista körülbelül 18 millió eurót költött el az országban.
A dokumentum szerint egy személy átlagosan 570 lejt költött szállásra és étkezésre, ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban. Egyéb kiadásokra (útiköltség, szórakozás) további 500 lejt költöttek a vakációzók.
– A karácsonyi és újévi szabadnapokon 14 százalékkal több belföldi turista foglalt helyet a különböző szálláshelyeken, mint tavaly, mert sok állami alkalmazott vakációs csekkjével fedezte a kisvakáció költségeit – közölte Dragoş Răducan, a FPTR ügyvezető alelnöke.
A karácsonyi időszakban a legnépszerűbbek a vidéki panziók voltak, ezek foglaltsága 90 százalékos volt, összesen 55 ezer személyt fogadtak. Ezeken a helyeken 350 és 800 lej közötti összegbe került egy karácsonyi kiruccanás. A népszerűségi listán a fürdőhelyek következnek, ahol 25 ezer személy töltötte a karácsonyt, ez egy háromcsillagos szállodában 500–750 lejbe került fejenként.
A harmadik helyet a hegyvidék foglalja el. A sí- és szánkópályák körül 24 ezer személy keresett szállást, 500–900 lej/fő átlagáron
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!