Az első év eredményeit összegző elemzést készített a TEGA Rt. A sepsiszentgyörgyi székhelyű hulladékgazdálkodási vállalat kimutatása szerint 2023-ban az előző évekhez viszonyítva kevesebb háztartási szemetet kellett elszállítaniuk az ügyfelektől.
2024. január 16., 10:472024. január 16., 10:47
Máthé László, a TEGA igazgatója szerint a „szigorú és egyben népszerűtlen” intézkedések meghozatala tette lehetővé ezt az eredményt, miután fokozott figyelemmel kezdték ellenőrizni az elmúlt évben azt, hogy a vegyes hulladékba ne kerüljön lebomló. „A most működő rendszer nem teszi lehetővé, hogy vidéken minden ügyféltől elvigyük a lebomlót is, többek között azért sem, mert iszonyú költséget jelentene az emberek számára” – magyarázta. Azáltal, hogy szigorúan léptek fel a vegyesbe kerülő lebomló anyagok terén, személyenként kevesebb mint 1 lejjel kellett emelniük az árakon.
Az Európai Unió irányelve szerint csökkenteni kell a vegyes (háztartási) hulladék mennyiségét, hiszen ez a legszennyezőbb a környezetre tekintve: ezt viszik Háromszéken a lécfalvi hulladéklerakóra, ez kerül a legtöbb pénzébe a lakosságnak. „Igaza van azoknak, akik azt mondják, lassan semmit sem lehet bedobni a vegyes hulladékba: az EU pont azt szeretné elérni, hogy egyre kevesebb ilyen hulladék keletkezzen, többek közt ezért is növekszik folyamatosan a vegyes hulladék ára” – vázolta a döntések hátterét.
A statisztikát tekintve, míg 2020-ban a TEGA 30.359, 2021-ben 31.569, 2022-ben pedig 30.156 tonna vegyes hulladékot szállított, 2023-ban ez a szám 29.644 tonnára csökkent, ami 512 tonnával kevesebbet az előző évhez viszonyítva.
Az újrahasznosítható anyagok terén is van előrelépés: 2020-ban 6082 tonnát, 2021-ben 6728 tonnát, 2022-ben 6894 tonnát szállítottak el, 2023-ban pedig a szelektív hulladék mennyisége elérte a 7162 tonnát, ami 268 tonnás növekedést jelent. A biológiailag lebomló hulladék mennyisége tekintetében viszont tavaly megtört az addig javuló trend: 2020-ban 4830 tonnát szállított el a TEGA, 2021-ben 5887 tonnát, 2022-ben 6894 tonnát, 2023-ban viszont visszaesett a mennyiség 5938 tonnára.
Ami az összes hulladékot illeti, 2023-ban az elmúlt évekhez hasonló mennyiség keletkezett: 2020-ban 41.518 tonna, 2021-ben 50.781 tonna, 2022-ben 503.32 tonna, 2023-ban 50.610 tonna. „Nem rossz eredmény, de nem is javuló tendenciát mutat – mondja erre TEGA igazgatója. – Egyelőre mindenképp fenntarthatónak tűnik, azonban a kérdés az, hogy mit jelent majd a visszaváltós rendszer tényleges beindulása, ahogy az is kérdés, hogy mennyire szigorodik, vagy másképp fogalmazva: mennyire drágul a vegyes hulladék szállítása, átvevése, ezeket a költségeket ugyanis nem mi szabályozzuk, hanem a minisztérium és az EU irányelvei.”
A vidékről szállított vegyes hulladék csökkentésében a TEGA adatai szerinti Maksa község áll az élen 19,97%-nyi, azaaz 34,38 tonnás mennyiségi csökkenéssel (2022: 172,14 tonna, 2023: 137,76 tonna). A képzeltbeli dobogó második fokán Kézdiszentkereszt áll 56,24 tonnányi, azaz 17,56%-os csökkenéssel (2022: 320,74 t, 2023: 264,50 t), megelőzve a 45,76 tonnás (13,8%) csökkenést felmutató Kököst, ahonnan 2022-ben 287,76 tonna, tavaly pedig 242 tonna hulladékot vittek el.
„Amikor Sepsiszentgyörgyön elindul az okos konténeres rendszer, ahol a tömbházlakók egyéni szemétmennyiségét és a szelektív gyűjtésre történő odafigyelését is követni lehet, valószínűleg tovább javul majd a statisztika” – zárta számadását Máthé László.
Fotó: TEGA Rt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!