
Október 21-én, szombaton hármas ünnep lesz Kovásznán, ahol A magzat keresztútja nevű emlékparkban keresztutat végeznek, majd a katolikus templom kertjében felavatják Kovács Gábor plébános mellszobrát, illetve szentmisét tartanak a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulójának tiszteletére.
2017. október 19., 00:092017. október 19., 00:09
Október 21-én, szombaton hármas ünnep lesz Kovásznán, ahol A magzat keresztútja nevű emlékparkban keresztutat végeznek, majd a katolikus templom kertjében felavatják Kovács Gábor plébános mellszobrát, illetve szentmisét tartanak a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulójának tiszteletére.
Az ünnepség 15.30-tól kezdődik, amikor is a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Társaság keresztutat végez a Tímár utca 39-es szám alatt található, A magzat keresztútja nevű emlékparkban, aminek keretében Tamás József püspök szabadtéri oltár- és kápolnaszentelést tart. Majd a kovásznai hívek és a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend közös ajándékaként 17 órakor a püspök felavatja a római katolikus templom kertjében a néhai Kovács Gábor (1944–2016) plébános mellszobrát.
Ezt követően a harmadik szombati Mária-áhítat évfordulóján Tamás József püspök szentmisét mutat be a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulója tiszteletére.
Jánó Árpádtól, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend kormányzójától megtudtuk: a szobrot néhai Kovács Gábor tisztelendő 41 éves kovásznai munkásságának emlékére állítják.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!