Harmadszor füstölt az aszfalt

Közel száz versenyző sorakozott fel szombaton a Kendu Egyesület által életre hívott Füstölő Aszfalt nevű rendezvény rajtjánál, a megmozdulás harmadik kiadása minden eddiginél népszerűbbnek bizonyult.

Bartha Zsófia

2020. szeptember 22., 00:042020. szeptember 22., 00:04

A kézdivásárhelyi Kendu Egyesület partnerségben a Zöld Nap, Pro Pectus és Salvatore Egyesületekkel, valamint a Székely Kutya Klubbal közösen harmadik alkalommal csalt mosolyt a fogyatékkal élő és speciális nevelést igénylő személyek arcára, a Füstölő Aszfalt 3 rendezvény keretében. Közel 100-an vállalkoztak arra, hogy megtegyék a szervezők által kijelölt távot, ki biciklivel, ki taposóval, rollerrel, de olyan is volt, aki tolókocsival teljesítette a feladatot. A felhívás szerint bármilyen kerekes járgánnyal lehetett nevezni a fortyogófürdői Skat Kart létesítmény hátsó részén zajlott erőpróbára.

A szervezők számításai szerint a kísérőkkel együtt több mint 170 személy tette tiszteletét a rendhagyó versenyen, amelynek célja, megmérettetési lehetőséget nyújtani a fogyatékkal élő és speciális nevelést igénylő személyek számára, hogy ők is átélhessék a versenyzés izgalmát, a díjazás örömét.

– Csodás napunk volt, ismét nagyot alkottunk együtt! Minden évben egyre többen és többen vagyunk, a mostani rendezvényen közel 170 személy volt jelen, bízunk benne, hogy jövőre még többen leszünk. Nagyon sokat jelent számunkra az, hogy ennyien eljöttek, ez azt jelenti, hogy értéke van annak, amit csinálunk, amit képviselünk – értékelt Oláh Attila parakerékpáros, a Kendu Egyesület vezetője.

Oláh Attila szerint kéthavi kemény munka és tervezés áll a sikeres esemény mögött, de nagyon örülnek, hogy elérték céljukat, mivel nem csak adtak, hanem kaptak is ezektől a versenyzőktől. „Mindig öröm látni, hogy mennyire boldogok és felszabadultak a Füstölő Aszfalt rendezvényen ezek a személyek. Köszönjük a részvételt, a kedves szavakat, a sok mosolygó arcot, a támogatást!” – tette hozzá.

A rendezvény fő támogatója: Wegener Pro Sanitate, Bethlem Gábor Alapkezelő ZRT. Támogatók: Zarah Moden, New Fashion, Chemark Zrt, Circuit Skat Kart.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés