Halottak napjára

Népesebb a Túlvilág, mint e földi! Az esztendő egyetlen napján aztán teszünk is valami tőlünk telhetőt – hogy sok ez, vagy kevés, ne mi legyünk, akik eldöntjük! –, élő virággal és koszorúkkal díszített szeretteink, számunkra ismerősek és ismeretlenek sírját, nyughelyét körülálljuk, imádkozunk értük hitünk szerint, gyertyát gyújtva emlékezünk rájuk. Érezzük, egy rövid időre újból sokan vagyunk, akik egybetartozunk. Jó, ha az ember nem felejt!

Igazán elárvultnak és magányosnak akkor érezhetnénk magunkat, ha ez az ünnepi alkalom sem lenne évente legalább egyszer. Adódhat eset ugyanis, amikor a véletlen úgy alakítja, hogy éppen a halottak napján van idegenben az ember, s látja, hogy ki-ki a temetőkertek felé tart, hogy a sírhelyeken lobog a gyertyaláng, csak ő maga az, kinek nincs hová mennie…

Felejthetetlen vers, költői remekmű is született ilyen valós helyzetből Kányádi Sándor műhelyében ezelőtt mintegy negyven évvel, Halottak napja Bécsben címmel, amelyben saját élményére támaszkodva fogalmazott meg egy felismerést a költő: „Mert a legárvább akinek/ még halottai sincsenek/ bora ecet könnye torma/ gyertyájának is csak korma/ álldogálhat egymagában/ kezében egy szál virággal/ mert a legárvább akinek/ még halottai sincsenek.”

Beláthatjuk, hogy ma sokakat, székelyföldi magyarokat is elfoghat ilyen fajta érzés, olyanokat, akik főleg Nyugaton, de a nagyvilág távolabbi pontjain is úgymond borukat ecetnek, könnyeiket tormának érzik, átélik tulajdonképpen, amit egykor a költő, hogy „legárvább akinek/ még halottai sincsenek.” Mert mondhatni nincs falu vagy falurész, ahonnan valaki egy nagyobb anyagi jövedelem reményében ne járta volna meg magát idegenben az utolsó negyed században. S akinek az időleges hiányát itthon a család többi tagja ne szenvedte volna meg!

Nehéz lenne okát adni ennek a társadalmi jelenségnek, habár az utóbbi száz–százötven évben több ilyen hullám is elérte s alaposan megtépázta még a legkisebb székelyföldi falvakat is. Minden egyes ilyen gazdasági jellegű népmozgás komoly kihívást jelent a társadalomtudósok számára, de van ennek a mostaninak éppen elég olyan vetülete is, amelyet a politikai élet cselekvő résztvevői kellene okosan, az egyes ember s a mi székelyföldi társadalmunk javára kiaknázzanak…