2017. szeptember 08., 00:382017. szeptember 08., 00:38
„Kit zavarunk? Kinek ártottunk mi, a négyszáz diák, aki tanulni szeretne? Kinek szúrjuk a szemét? Kinek érdeke, hogy a mi bőrünkön mutassa meg, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát? Kik vagytok ti, akiket zavarunk?” – kérdezte Nagy Henrietta, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 12. osztályos diákja szerdán, az iskola bezárását megakadályozni hivatott marosvásárhelyi tüntetésen. Az erdélyi magyarság egészének eleven húsába vágó és csontig hatoló kérdések ezek, melyek rég válaszra várnak. Egy háborúban esélyesen védekezni ugyanis csak az ellenség beazonosítása után lehet. Ellenünk pedig már évtizedek óta hadüzenet nélküli, alattomos háború folyik.
Hogy kik azok, akik ezt elindították? A minél nagyobb hatalom és vagyon megszerzésére törők egymást követő nemzedékei, akik céljaik elérése érdekében nem riadnak vissza a legaljasabb lépések megtételétől sem. Így ők azok, akik a valóság elferdítése és meghamisítása által gyűlöletet szítanak. Akik a hazaszeretet és nemzeti önazonosság szent érzéseit kihasználva, egymásra uszítják a népeket. És most, mikor eljött az ideje annak, hogy a csalással, ámítással és rablással megszerzett vagyonnal elszámoljanak, ugyancsak ők azok, akiket zavar már a puszta létünk is.
Fel kell eszmélnünk tehát, ha nemzetként továbbra is élni akarunk. Meg kell szabadulnunk a tudatunkat fertőző, valamint a cselekvőképességünket bénító kilátástalanságtól és közömbösségtől. Össze kell fognunk és egységesen lépnünk fel a jogaink védelmében.
Éppen ezért örvendetes és reményt keltő, hogy a marosvásárhelyi tüntetésen a történelmi magyar egyházak és politikai pártok képviselői, illetve hívei egyaránt jelen voltak. Ne feledjük azonban, hogy ez megmozdulás csak szükséges, de korán sem elégséges kinyilvánítása volt a nemzeti egységnek, közös akaratnak és bátor kiállásnak. A szellemi és anyagi javainkra, valamint létünkre törő sötét szándék véghezvitelét ugyanis csak az elkezdett küzdelem folytatása, valamint nagyobb tömeg és határozottabb hangnem, vagyis több erő és elszántság felmutatása tudja megakadályozni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!