Háborús hőseink relikviáit állították ki a kézdivásárhelyi kaszárnyában

Hadtörténeti tárlattal ünnepelte ötéves múltját a Hőseink Ösvényén kézdiszéki túracsapat: a kézdivásárhelyi felújított kaszárnyában magyar, német és román katonák világháborúból származó tárgyait állították ki.

Bodor Tünde

2025. augusztus 16., 12:462025. augusztus 16., 12:46

A csütörtök délutáni megnyitón tiszteletét tette Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, valamint Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke is. A vendégeket Lukács Botond, a Hőseink Ösvényén túracsapat alapító vezetője üdvözölte.

Mint mondta:

minden augusztusban egy háromnapos, 90 kilométeres túrával tisztelegnek az elesett magyar honvédek emléke előtt.
Mint részletezte, két csata színhelyét kapcsolják össze: az ojtozi völgyzártól indulnak és Úzvölgyében zárják a túrát. A rövid köszöntő után Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes és túratárs levelét is felolvasta, amelyben
a politikus gratulált a túracsoportnak azért, ahogy összekapcsolják a történelmi elődeink iránti tiszteletet a természetjárással, és lépésről lépésre haladva közösséget is építenek.

Fodor Tamás konzul, aki maga is gyűjtője a háborús tárgyi emlékeinek, külön értékelte, hogy

nemcsak a magyar katonák tárgyai, hanem minden itt elesett háborús hős – illetve áldozat – emlékét megidézik tárgyaikkal.

Takács Áron, a tárlat legtöbb tárgyának felkutatója és birtokosa is osztotta azt a nézetet, amely szerint a háborúban mindenki áldozat, a katonák parancsnak engedelmeskedve ölnek, nem jókedvükben vesznek részt a harcokban. Így volt az általa kutatott hadszíntereken is.

Takács tíz éve gyűjti a tárgyakat, saját fémdetektort is használ, hogy minél több mindent megmutathasson az elfelejtett történelemből, tanulságul az utókornak.
Mint mondta, a tárgyakhoz egy-egy történetet is szeretett volna kapcsolni, ezért a korabeli katonai dokumentumokokat is sokat tanulmányozta.

Az idegenvezetőként dolgozó Takács maga kalauzolta végig a tárlaton a jelenlevőket, sorban bemutatva az akkori mindennapi használati tárgyakat egyenruhát, kitüntetéseket, azonosító cédulákat, dokumentumokat. Személyes, civil élethez kapcsolódó tárgyak is szerepelnek a leltárban, például szivartárca,  vagy éppen

az Úzvölgyében, a magyarosi csatában harcoló tisztek táborhelyén talált sörös- és borosüvegek.

A bemutatott kiállítási anyagot Gáj Nándor önkormányzati alelnök érdemesnek találta arra, hogy állandó kiállítást rendezzenek belőle, illetve azt a megyeközpontban és más városokban is bemutassák.

A kiálítás-megnyitón a túracsoport tagjai a legközelebbi hadszíntereken harcoló magyar katonai egységekhez kapcsolódó verseket szavaltak. A kaszárnyában a háborús relikviák tárlata augusztus 20-ig látogatható naponta 14 és 19 óra között.

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust