Pénteken a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában a Tegyünk Kézdiszékért Egyesület, illetve Szabó Attila sakkozó rendezett sakkestet.
2019. november 11., 00:252019. november 11., 00:25
Este hat óra után pár perccel helyi, zágoni és brassói sakkozók ültek asztalhoz, hogy rapidsakk-versenyen mérjék össze tudásukat. Szabó Attila amatőr sakkozó, a Harghita Chess Club sportegyesület alapítója nyilatkozott lapunknak a hagyományteremtő szándékkal létrehozott rendezvényről.
– Tavaly Kovásznán rendeztünk sakkesteket, ahol alkalmanként több zabolai, zágoni, brassói és sepsiszentgyörgyi sakkozó gyűlt össze. Most, hogy hazaköltöztem Kézdivásárhelyre, itt folytatom ezt a tevékenységet. A Tegyünk Kézdiszékért Egyesület Facebook-oldalán nemrég közzétették Balogh János egykori világhírű sakkozó rövid életrajzát. Rájuk írtam, hogy tegyünk kézdivásárhelyi sakkért, és azonnal felkarolták az ügyet. Hegedűs Ferenc úr rendelkezésünkre bocsátotta a termet, én hozom a felszerelést, és minden pénteken 18 órától várom a sakkozókat.
Hangsúlyozta, egyelőre nem sakkoktatás történik, hanem versenyszerű sakkozás. Hosszú távon a sakkoktatást is bevezetnék, ám jelenleg
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!