Ha Párizsra vetjük szemünk...

 Külsőségek szemrevételezéséből indulnék ki ezúttal, abban bízva, hogy azért a bemutatandó „tárgy” belső értékeire is sikerül valamelyest rávilágítanom. Egy könyvet veszek a kezembe ugyanis mostanában elég gyakran, amelynek „öltözete” bizony figyelmet érdemel. Első borítóján egy madártávlatból fotózott dombvidéki, kis völgyben elterülő falu képe látható. Előtérben egy templom magasba emelkedő, karcsú tornya fehérlik, körülötte piros tetős épületek szögletes alakzatai tűnnek ki a méretes zöldellő fák, no meg a kertek és rétek közül. Amikor a kép háttere felé halad a tekintet, dombokat látni, valamint egy erdő borította hegyvonulatot. Az első borító „fülén” aztán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium városi parkra néző szárnya, a hátsó borító ugyanezen részén meg a nagy múltú párizsi világlap, a Le Figaro szerkesztőségének székhelye mutatja magát. A hátsó borítón olvasható szerzői gondolatok közül ezt emelném ki: „Nyugati egyetemek és médiák tápszerén felnőtt okoskodókkal és milliárdos támogatóikkal szemben nehéz lesz megmaradni olyannak, amilyennek az Isten megteremtett.”

Király Béla, mert az ő kötetét forgatom mostanában, Sóváradon született – innen a nevében használt S. betű –, így tehát könnyű azonosítanunk a borítón szereplő képet szülőfalujával, aztán tanári pályájának első, egy évtizedet meghaladó szakasza Sepsiszentgyörgyhöz kötődik, ahol jó nevű mesterei éltek, s végül tudnunk kell, hogy szerzőnk a politikatudomány művelőjeként, valamint közíróként nagy hangsúlyt fektet a francia történelem és közélet rendszeres elemzésére, amelynek során a tekintélyes lap által képviselt értékekhez igazodik a szerző. Mondhatnám, szemét Párizsra veti – a felvilágosodás kori Batsányival szólva –, a franciaországi változásokra, azok megértésére és megértetésére törekszik, amire alapos felkészültsége és tájékozottsága alkalmassá is teszi. Szerzőnk kijelenti, hogy ha szemünket ma Párizsra vetjük, akkor beláthatjuk, hogy a franciákra váró jövő az erdélyi magyarok jelenére hasonlít, vagyis a franciák „kisebbségbe kerülnek saját hazájukban, annak minden következményével.”

Király Béla Európa, illetve a zsidó–keresztény hagyomány értékeit tartja szem előtt esszéíróként, politikai elemzőként, aki így mint elkötelezett szemlélő tisztánlátáshoz segíti hozzá olvasóit egy, a tőke által diktált s az egyént totális ellenőrzés alatt tartó, illetve egy véget nem érő, lelketlen versenyre kárhoztató világban. Ilyen meghatározottságok között a hűség, a becsület, továbbá a hazafias érzés fel sem merülhet, de nem bír fontossággal a hagyományos család és gyermekvállalás, a nemzeti identitás megőrzése sem. Egyre inkább oda jutunk, hogy még a nemi különbség tételezése is emberi jogokat fog sérteni. A nemzedékek között egykor működő tapasztalatátadás és a hagyományra alapozó építkezés megszűnik, a társadalom többnyire a szerves közösségek kötelékét feladó, a jövő iránt felelősséget nem vállaló magánzó egyének, illetve a gyökerüket vesztett fogyasztó lények – ahogy mondják –, a konzumidióták gyülekezete lesz. Szóval tényleg nehéz lesz megmaradni olyannak, amilyennek az Isten megteremtett: embernek és egy szerves közösség tagjának...