Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. december 29., 00:082020. december 29., 00:08
A koronavírus-világjárvány fanyar tréfája tehet arról, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata szűk fél év alatt kétszer is megpróbálhatja végre elhódítani a Bajnokok Ligája trófeáját. Először a napokban zajló tornán, majd jövő júniusban. Mint ismeretes, a 2019-2020-as BL-idény félbeszakadt a kieséses fázisnál, így a nyolcaddöntőre, negyeddöntőre nem került sor, hanem az alapszakasz két csoportjának két-két legjobb csapata jutott a kölni négyes döntőbe. A tornát okosan, jó előérzettel halasztották december végére, a Covid-19 nem tudta másodszor is elbuktatni a sorozatot. Noha igaz, a csapatok felkészülésében okozott galibát a járvány. Valószínű, ha nincs a decemberi női Európa-bajnokság, akkor a női BL döntő tornája sem marad el teljesen (idén törölték).
A fogadóirodáknál és szakértői elemzéseknél a Barcelona a BL idei fő esélyese, és ez akár jó előjel is lehet, ugyanis az utóbbi években rendre „outsider” (nem esélyesként emlegetett csapat) jutott a csúcsra. Négy és fél évvel ezelőtt például a lengyel Vive Tauron Kielce úgy lett BL-győztes, hogy a Veszprém elleni döntőben a vége előtt szűk negyedórával még 9 (kilenc!) gólos hátrányban volt. A kézilabdában gyorsan pöröghetnek a gólok, no de azért ilyen szinten 15 perc alatt „leadni” 9 gólos előnyt, a „hihetetlen” kategóriába sorolandó. Nem is 15 perc, hiszen a 46. percben 28-19 volt, az 57. percben 28-28.
A döbbenetet csak fokozzák a részletek, utólagos kulisszahírek, hiszen a Mágusként is emlegetett Talant Dujsebajev, a Kielce edzője bevallotta, 19-28-nál már nem tudott semmi okos tanácsot adni a játékosainak, hanem csak annyit mondott, „csináljatok, amit akartok, ahogyan jónak látjátok”. Lehet, hogy ez volt a legjobb tanács, a nyerő taktika?!
Hat hónap alatt két magyar esély, az egyiknek sikerülnie kellene! Vagy mindkettőnek! A tegnap este az egyik kérdésre félig-meddig választ kaptunk (a Kiel – Veszprém elődöntő lapzárta után ért véget, a döntőt ma 21.30-tól játsszák) – szerk.). Utána nincs sok pihenő, januárban kezdődik a férfi világbajnokság, úgy hírlik, hogy az egyiptomi házigazdákat nem szorítja túlságosan a világjárvány. A reményt adó sportviadalok, sportágak egyike a kézilabda. Az anyaország egyik sikersportága, az utóbbi években főleg klubszinten.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!