
Májusi soros ülését tartotta hétfőn Barót Város Tanácsa. Tizenhárom napirendi pont volt, a jelen levő tanácsosok mind a tizenhármat egyöntetűen, szó nélkül, gyakorlatilag egy negyedóra leforgása alatt megszavazták.
2017. május 23., 00:332017. május 23., 00:33
Májusi soros ülését tartotta hétfőn Barót Város Tanácsa. Tizenhárom napirendi pont volt, a jelen levő tanácsosok mind a tizenhármat egyöntetűen, szó nélkül, gyakorlatilag egy negyedóra leforgása alatt megszavazták.
Így elfogadták többek között a Petőfi utcai híd újjáépítésének műszaki feltételeit, mely építkezésre a román kormány adta a pénzt, s melyet még az idén el is szeretne végeztetni a hivatal. Hasonlóképpen megszavazták a Bányász utca, valamint a Rózsa utca egyik, tömbházak körüli szakaszának felújítási tervét, ha ezek majd meglesznek, összesen több mint 700 méter új út és járda fogja a barótiak mindennapjait szolgálni.
A napirendi pontok elfogadása után, az „egyebek” címszó alatt, aktuális problémát is mindössze egyetlenegy tanácsos, a néppárti Dimény László vetett fel. Ő a Kihágó utca lakóinak nevében tette szóvá azt, hogy az utcában nincs megoldva a szennyvízelvezetés gondja, és javasolta, hogy egy következő költségvetés-kiegészítéskor, ha lehet, különítsenek majd el pénzt erre is. Ugyanebben az utcában, az óvoda mögött, egy parkoló létesítésének ötletét is szorgalmazta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!