
2020. szeptember 23., 00:052020. szeptember 23., 00:05
„A koronavírus-járvány ellenére nagyon sok tervünket megvalósítottuk: bekerítettük az iskolaudvart, kijavítottuk a hidak karzatát, padokat helyeztünk el a Dózsa-szobor mögött, elkészítettük a léckerítést, rendeztük a területet, és padokat helyeztünk el, az utcasarkokra, illetve a boltok közelébe hulladékgyűjtőket helyeztünk el. Az elmúlt napokban az iskolába vezettük be a vizet és tűzcsapot is felszereltünk” – sorolta az elöljáró. Hozzátette, végre elkészült a Magyarország kormánya által elindított, és többek között az RMPSZ által lebonyolított óvodafejlesztési programon keresztül épített játszótér is.
A helyi önkormányzat a zökkenőmentes tanévkezdésről is gondoskodott. „Arcmaszkokat és fertőtlenítőszereket vásároltunk a tanintézmény számára. Az óvodásokat leköltöztettük a kultúrotthon kistermébe a régi óvodaépület felújítása miatt. Az építkezési engedélyre várunk, a kivitelező kiválasztására kiírt licit megtörténik a napokban, aztán reményeim szerint mielőbb munkához láthatunk”.
A jelek szerint hamarosan a dálnokiaknak végre nem kell más településre zarándokolniuk a gyógyszerek beszerzéséért, sőt háziorvosa is lesz a településnek. „Kimeszeltük és bebútoroztuk a gyógyszertárt, ahol hetente kétszer Balog Sándor maksai gyógyszerész állna a helyiek rendelkezésére. Az engedélyek beszerzése folyamatban van, vélhetően hamarosan nyithat a patika. Emellett egy román orvosnővel is tárgyalásokat folytatunk, aki ugyancsak hetente kétszer rendelne a faluban. Őt a nyelvi akadályok áthidalása érdekében a település nyugdíjazott asszisztensnője segítené.”
Amint arról írtunk, a mellékutcák zömét már nyár elején megszórták kaviccsal. „Az akkor elmaradt kisebb utcákat, illetve a Kenderesi utcát épp most kavicsozzák”, hangsúlyozta Marti István. A 11-es községi út menti sánc kibetonozása és a ravatalozó mellett létesítendő parkoló kapcsán megjegyezte, amint az építkezési engedélyt megkapják, azonnal munkához látnak. „Emellett a ravatalozót hűtőkamrával és hangosító berendezéssel látnánk el, de tervezzük a kultúrotthon külső felújítását, és a közeljövőben a közvilágítást szolgáló égőket LED-égőkre cseréljük”, sorolta a tervezett beruházásokat. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó, Csernátonnal közösen benyújtott pályázat ügye is jól halad. „Reményeink szerint jövő év elején munkához látnak, majd a csatornahálózat kiépítése után a hosszabb mellékutcák aszfaltozására pályáznánk”, tette hozzá.
Ott jártunkkor a focipálya frissen nyírt gyepén apró gyerekek kergették a labdát. „Gondozzuk a játékfelületet, és várjuk, hogy zöld utat kapjunk a mérkőzések rendezésére. Délutánonként több 9–13 év közötti gyerek kijár futballozni, és szeretném, ha idővel helyi erők alkotnák a Dózsa labdarúgócsapatot. Ennek érdekében tervezem, hogy megkérek egy tornatanárt, foglalkozzon hetente két alkalommal a gyerekekkel, tanítsa meg számukra a labdarúgás ábécéjét”, summázott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!