Többrendbeli sikkasztás és egyéb bűncselekmények miatt folyik eljárás az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola volt könyvelőnője és igazgatónője ellen.
2024. március 04., 18:232024. március 04., 18:23
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség pénteken közleményt adott ki ez ügyben, mely szerint 2022-ben, egy számvevőszéki ellenőrzés kapcsán merült fel annak gyanúja, hogy a Tatrangi Sándor Általános Iskola B. E. J. által vezetett könyvelésében valami nem stimmel, illetve fennáll a sikkasztás lehetősége. Ennek nyomán a tanfelügyelőség feljelentést tett a megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályán, mely januárban indított nyomozást az ügyészség felügyeletével. Az ügyészség szóvivője, Padurariu Ionel érdeklődésünkre írásban közölte: SZ. M. igazgatónő és B. E. J., aki abban az időben az intézmény könyvelője volt, alaposan gyanúsítható 2018–2022 között elkövetett többrendbeli sikkasztással, melyet közvetve vagy közvetlenül a maguk és mások érdekében követtek el. Az igazgatónőt ugyanakkor több bűncselekménnyel (okirat-hamisítással, hamis iratok felhasználásával, okiratok és bizonyítékok eltüntetésével, megsemmisítésével, hamis nyilatkozattétellel) gyanúsítják.
A könyvelő már nem dolgozik az iskolában, közli a tanfelügyelőség, az igazgatónő pedig időközben lemondott tisztségéről, és miután január végén a rendőrség által kért előzetes letartóztatásba helyezését megfellebbezte, a sepsiszentgyörgyi bíróság két hónapra hatósági felügyelet alá helyezte. Most fizetetlen szabadságon van, ez idő alatt nem mehet be az iskolába, az intézményt az igazgatóhelyettes irányítja.
Az ügyészség fontosnak tartotta nyomatékosítani, a nyomozás mellett is fennáll az említett személyek esetében az ártatlanság vélelme. Érdeklődésünkre Sz. M. annyit közölt, hogy amíg a vizsgálat tart, nem nyilatkozhat.
Megkérdeztük ez ügyben Bordás Enikőt, Uzon polgármester asszonyát is, aki elmondta, a 2022 októberében a tanintézményben végzett számvevőszéki ellenőrzést követően az önkormányzat mint intézményfenntartó, illetve a helyi tanács megkapta a jegyzőkönyvet, melyben szerepelt, hogy az iskola részéről néhány olyan termék és szolgáltatás vásárlása történt (gyógyszerek, szemüvegek beszerzése), amelyek nem függenek össze az iskolai tevékenységgel. Ám attól a pillanattól kezdve, hogy a kivizsgálást átvette a gazdasági rendőrség, nem látott bele a nyomozati anyagba, és ő maga is meglepődve értesült a sajtóból az okozott kár jelentős mértékéről.
Képünk illusztráció.
Fotó: Gecse Noémi
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!