Gyerekek játszótársa

A szakmákat bemutató sorozatunkban Csákány Zsuzsanna, a székelytamásfalvi óvoda pedagógusa beszél arról, hogy milyen körülmények játszódtak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

Némethi Katalin

2019. szeptember 20., 00:112019. szeptember 20., 00:11

– Nem volt kérdés, hogy óvó néni leszek, inkább abban nem voltam biztos, hogy mikor, mert a pályám göröngyös úton haladt. Ha valaki megkérdezte, hogy miért döntöttem e szakma mellett, azt válaszoltam, hogy az óvó nénim meleg keze, megértő és biztató tekintete vezérelt, de valójában csak fél igazság, hiszen pedagógus családból származom, és átöröklődött a nevelés szeretete – mondta.


Akkor még tudták, hogy egy gyerek nevelése a születése pillanatától kezdődik.


– A mai szülők, tisztelet a kivételnek, keresik ki a hibás, ha a gyerekük nem tesz eleget a társadalom elvárásainak. Gyereket nevelni az egyik legszebb dolog a világon. Két lány édesanyjaként büszkén mondhatom, hogy érdemes volt minden egyes pillanat, amit a gyermekeimmel töltöttem. Ugyanezt mondhatom a szakmámról is, hogy érdemes volt negyvenévesen diplomát szereznem a hivatásom mellé, hiszen akkor váltam szakképzetté, amikor más már rég feladta, vagy éppen belefáradt abba, amit csinál. Talán azért vagyok most is tele energiával – tette hozzá huncut mosollyal.


Nagyon sok visszajelzést, visszaigazolást kapott pályája során, hogy jó úton halad.


– Voltak pillanatok, mikor azt mondtam feladom, mert a sok vizsga, megmérettetés túl sok a család mellett. Mondhatnám etikátlan etiketteknek a sok évi szóbeli és írásbeli megmérettetéseket, hiszen semmivel sem jutottam velük előrébb, csak jelzőlámpák voltak, hogy tudjam, hol a helyem, és nehogy a dicséret a fejembe szálljon. Nekem a kis dolgok hozták a legnagyobb elégtételt a katedránál. A gyerekek aprócseprő beköpései, ellopott mosolyai, feltétel nélküli szeretete igazolta vissza, hogy megérte kitartani.

Habár a fordított út módszerével indultam, mégsem volt hátrányos, hiszen vándorpedagógusként alkalmam adódott betekinteni több óvodába, iskolába, ahol nagyon sok tiszteletre méltó pedagógussal ismerkedtem meg, kiktől sokat tanultam. Ugyancsak ebből adódóan egy olyan szakmai és élettapasztalattal gazdagodtam, amit soha nem kaptam volna meg, ha egy óvodában tanítottam volna. Így rálátásom van sok mindenre, és hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakította az éle­temet – mondta.


Nagyobb lánya is pedagógus alapképzésben részesült, mégsem maradt a tanügyben, mert rájött, hogy nem ez az ő útja.


– Nem keseredtem el, örültem, hogy nem engem mintáz, van véleménye, tudja mit akar. Azért példázódom vele, mert azt tapasztaltam, hogy sok pedagógus csak azért van ebben a szakmában, mert más akarta, mert sok a vakáció, és ez meg is látszik a mindennapos munkáján. Erre nekünk oktatóknak nagyon oda kell figyelnünk, mert a gyermekek hamar észreveszik, hogy álarcot hordunk. Én nagyon szeretem a szakmámat. Vannak, akik azt mondják erre, hogy persze, mert csak játszunk, napi öt órára kapjuk a fizetést, és nem kell fizikai munkát végezni. De az állandó osztott figyelem, az az alap­stressz, hogy bármikor történhet valami a gyerekkel, és akkor hogyan tovább, ezt nem lehet pénzben mérni, mert a gyerekek nem bútordarabok, melyek pótolhatóak, ha sérülnek, egyediek és megismételhetetlenek – magyarázta.


Sajnos az oktatásban is egyre több a papírmunka, a bürokrácia, a kreditpontok utáni hajsza, amely időt és energiát emészt fel. A személyes dosszié vastagsága dönti el, hogy ki milyen pedagógus. A kisegítő-személyzet hiánya újabb feladatokat ró a pedagógusra.


– Ma már altatóorvosok vagyunk, diplomás pelenkázók, felülképzett takarítók, mert nincs dadus, mert nincs kisegítő-személyzet. Ilyenkor sok kétely van bennem. Szerencse hamar elszáll, mikor felbukkan egy buksi fejecske, hogy gyere, óvó néni, játszani. Ha most választhatnék, szintén pedagógus lennék, mert óvó néniként szeretnék búcsút inteni mindenkinek, amikor itt kell hagyni a Földet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust