A nagy, halottak napi felvonulás után ma már csak a hideg szél söpör végig a temető útjain. Ember csak elvétve látható, a sok virág a szintén sok mínusz foktól sértődötten, kókadtan lógatja bele fejét a kiégett mécsesek szétolvadt kelyhébe.
2019. november 06., 00:232019. november 06., 00:23
Van itt kis alumínium, kis piros műanyag, nagy piros műanyag, kis, közepes és óriás üvegmécses, félig vagy teljesen kiégve, állva és felborulva a sírokon, közöttük, a kukában, avagy mellette heverve. Mondhatni, szemétgyártásban elsőosztályúak vagyunk, tisztelet a kivételnek (mondjuk nekem). Az erre fordított költségekről nem is beszélek!
Pozitívumként csakis azt említhetem, hogy sétám során kiszellőzött a hajamba ivódott fasírtszag. Tudni kell, hogy Kukorica Jancsival ellentétben, velem bármikor lehet kukoricázni, sőt, hajlamos vagyok a mértéktelen kukoricázásra. A kukoricával is kukoricát enni. És képes vagyok bármilyen ételbe belelopni. Már megfordult a fejemben a kukoricás málé ötlete is. De ma inkább a fasírtba került, amit ráadásként kukoricapehelybe forgattam, és rizzsel körítettem. Hoppá! A rizsbe is főzhettem volna kukoricát. És akkor a fogás neve kukorica a köbön lehetne.
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!