Generációk világa a múzeumban

Szerdán a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitották Incze István (1905–1978) Kézdivásárhelyen született festőművész és családja Generációk világa című, közös kiállítását.
A közönséget Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte, megjegyezve, „2005-ben, idős Incze László festőművész születésének 100. évfordulóján festményeiből, továbbá fia és unokája munkáiból tárlatot nyitottunk. Az ideit a kézdivásárhelyi születésű festőművész halálának 40. évfordulója alkalmából rendeztük.”
Dobolyi Annamária művészettörténész méltatásában elmondta, a csoportos képzőművészeti kiállítás látszatát keltő tárlat valójában ennél jóval több, egy képzőművész család három nemzedéke – idős Incze István festőművész, Inczéné Sárkány Ilona iparművész, ifjú In­cze István fotóművész, és az unoka, Incze István Botond festőművész – szerepel közszemlén. „Örökítés. Ez a szó jut először eszembe erről a kiállításról. Átörökítése a családnak, a kézdivásárhelyieknek, a múzeumnak. Valaminek a továbbéltetése, átadása, folytatása. Múlt és jelen összefonódása.”
Az Erdély Van Goghjának becézett, tanulmányai elvégzése után Marosvásárhelyen letelepedett idős Incze István kézdivásárhelyi nyaralásai során 39 olajfestményen örökítette meg a céhes város jellegzetes udvartereit, épületeit. Ezeket a munkákat a múzeumnak adományozta állandó kiállítás létrehozása céljából, ami azonban helyszűke miatt meghiúsult. „A tárlaton bemutatott alkotásai a marosvásárhelyi Poklos-patakát ábrázoló, a `40-es, `50-es években készült olajfesmények, amelyek jelzik, hogy a posztimpresszionistákhoz csatlakozik, vonzódik a friss színekhez, a fényhez, a levegőhöz, a változóan napfényes tájhoz, reggeltől estig és tavasztól télig.”
Felesége, Inczéné Sárkány Ilona (1918–2012) iparművész a porcelándíszítés mestere volt, aki a díszítést összehangolta a felülettel és a formával. Festett teáskészletei, népi motívumos tányérjai, bokályok, vázák megannyi bizonyságai annak, hogy a népművészetet széles körben értelmezte. Ifjabb Incze István fotóit társítja, tematizálja felesége, Incze Annamária verseivel, így teremtve hidat és összhangot fotóművészet és irodalom között. Az 1965 óta szenvedélyes fotós kiállított alkotásai közül kiemelt figyelmet érdemel a romániai falurombolás szimbólumáról, Bözödújfaluról készített sorozat. Incze István Botond vászonra vitt olajfestményei a nézőre erős expresszív hatást gyakorolnak, felfokozott tettértékű vágyakat közvetítenek. „Nem csendes tájképek, hanem forrnak, érvelnek, provokálnak”, hangzott el.
A pedagógus Incze Annamária (1947–2017) Szárnyak és gyökerek című verseskötetét férje méltatta, a versekből Józsa Irén magyartanár olvasott fel. Kezdetben gyerekverseket írt, majd fohászokat, végül férje, alkotótársa és legfőbb bírálója javaslatára változatosabb témákat feszegetett. „Azért adtam ki ezt a kötetet, hogy ezek a versek ne vesszenek el”, mondta az általa illusztrált kiadványról ifjabb Incze István.