Gazdag műsorral nyitottak

Szombaton a kovásznai művelődési ház udvarán turisztikai szezonnyitó ünnepséget tartottak a helyi polgármesteri hivatal, a művelődési ház és a turisztikai információs központ szervezésében. Az eseményen színes program várta az érdeklődő helyieket és fürdővendégeket.

2017. június 19., 00:242017. június 19., 00:24

Szombaton a kovásznai művelődési ház udvarán turisztikai szezonnyitó ünnepséget tartottak a helyi polgármesteri hivatal, a művelődési ház és a turisztikai információs központ szervezésében. Az eseményen színes program várta az érdeklődő helyieket és fürdővendégeket.

Az eseményt a kovásznai ifjúsági fúvószenekar nyitotta meg Kertész Barna vezénylésével. Ezt követően a polgármesteri hivatal részéről Thiesz János köszöntötte az egybegyűlteket. „Fontos számunkra, hogy minden évben megszervezzük a turisztikai szezonnyitót, ezt az elkövetkező években is folytatjuk, és igyekszünk minél színesebb programokkal előállni. Vigyék tovább a város hírnevét, mondják el otthon, hogy Kovásznán történtek csodák az elmúlt évekhez viszonyítva, mi tárt karokkal várunk mindenkit” – fogalmazott.

A szórakoztató programok keretében fellépett a Junii Voineștiului néptáncegyüttes, majd modern táncokat láthattunk a kovásznai tanulók klubja tánckörének előadásában. A nap kiemelkedő vendége a Lady & The Tramps együttes volt, ők jazz- és blues-dalokkal varázsolták el a közönséget. Czilli Balázs művelődési igazgató hirtelen ötlettől vezérelve felkérte a két bemondó fiatalt, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola kovásznai tanulóit, hogy adjanak elő pár zenedarabot a közönségnek. Az ifjak nem hátráltak meg: Tiba Briana zongora-klasszikusokat mutatott be, míg Váncza Manassé Kertész János zeneoktató kíséretében hegedült.

A rendezvény gasztronómiának is helyett adott, Kiss Gábor, Kiss Zita, Thiesz János, valamint Thiesz Katalin, a Szabadtűzi Lovagrend tagjai gulyáslevest és pityókatokányt tálaltak gazdagon a résztvevőknek. Az udvaron több kézműves is felsorakozott, volt ott kalapkészítő, faragó és hangszerkészítő, gyöngyfűző, illetve ortodox jelképeket készítő mesterember is. Demes Mihály helyi nyugdíjas saját maga készítette hangszereket árult. Elmondta, immár 4 éve foglalkozik ezzel, de tapasztalata szerint ilyen helyen nem vesznek nagy dolgokat, inkább bemutatás céljából jött el, hogy a kézművességet képviselje. Ferencz Sándor csomakőrösi nyugdíjas 8 éve foglalkozik szalmakalap-fonással. Tavaly is részt vett a szezonnyitón, a hagyományos vásárokon meg minden alkalommal megjelenik a nyári időszakban. Tapasztalata alapján a fürdővendégek kedvelik a kalapokat, de teljes megélhetést így sem biztosít neki ez a szakma.

Voltak, akik a szomszédos parkolóban árultak sajtot és kürtőskalácsot – azért jöttek korábban, hogy a vasárnapi hagyományos termékvásárra időben lefoglalják a helyet. A turisták számára infósátrat állítottak fel a szervezők, magyar, román, német, angol és orosz nyelven szerkesztett szórólapokat is láttunk. A rendezvénybe később beleszólt az eső, de a jelenlevő helyiek és fürdővendégek attól függetlenül jól érezték magukat. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés