Gazda József páratlanul hiteles számvetése

Elöljáróban legyen szabad egy személyes emléket felidéznem: riportertanoncként első pályamódosításom fűződik a vele készített interjúmhoz, egyik első utam ugyanis Kovásznára vezetett, s persze, hogy a helység legnagyobb két tekintélye, Fábián Ernő filozófus és Gazda József kritikus sem maradhatott ki tanügyi riportom alanyai közül, a helyi líceum tanáraiként a lehető legilletékesebbek lévén amúgy is a kérdéskörben.

Gazda József nagy örömömre a műszaki tárgyak magyar oktatását szorgalmazta bátor és jól megfogalmazott interjújában, ami az 1975-80-as évek legégetőbb kérdései közé tartozott, hiszen az új tantárgyakkal a magyar órák száma ijesztően lecsökkent, s a tanulók komoly nyelvi károsodásához vezetett. A riport jó és kritikus hangvételű volt, amit a cenzor nemhogy nem honorált, hanem értésemre adta, rám nézve semmi jó nem származik belőle. Beláttam, jobb lesz a nyomtatott sajtóban folytatnom (aminek különben ma csak örvendeni tudok).

No de a szerző számvetése korával és életével hihetetlenül gazdag adatokban és élményekben, Gazda József művészeti kritikusként, tanárként, íróként és közéleti szereplőként az időszak legjelentősebb szellemeivel került kapcsolatba, lényegi észrevételekkel tűzdeli meg új könyvét. Az emlékirat értékét felfokozza, hogy az időközben kikért szekuritátés dossziéjának okmányaival is alá tudja támasztani hitelességét (nagy apparátust állítottak rá), s korabeli naplójából vett idézetei pedig harmadik pillérként a pillanatot a maga közvetlenségében állítják az olvasó elé.

Felsorolásszerűen is lélegzetelállító a leírt epizódok sora: 1956 márciusában bolyais diákokkal ráérez az első határon túli kiránduláson arra, mi készül Magyarországon, részt vesz a házsongárdi sírok sokak számára végzetes megkoszorúzásában, s hogy a megtorlást megússza, azt a véletlennek és annak tulajdonítja, hogy Szász János kari KISZ-titkár állítólag elégette a kezébe került szekus dossziéját. De Balogh Edgár és Sütő András már hiába akarja felvenni lapjához, amikor az egyetemet elvégzi, addigra ezt a dogmatikus kultúrpolitikát éberen támogató „szervek” megakadályozzák. Székelykocsárdi, nagyenyedi és kovásznai évei a legégetőbb szociális és kisebbségügyi kérdésekre nyitják rá a szemét, s bele nem törődő szellem révén, minddel aktívan szembesül. Küzdelmesen született, de gazdag irodalmi és útikönyv termése, művészeti írásai, publicisztikája kiszolgáltatottság mellett védelmet is jelent számára, de a belügy, noha nagy körültekintéssel ment ki Moldvába, megakadályozza csángóföldi merész gyűjtőmunkájának folytatását. Sok gáncsot kivéd, de végül még gyilkossági kísérletet is el kell szenvednie…

Munkájának kiteljesedése a rendszerváltás után csodás műfaji gazdagsággal köszönt rá, riportkönyv, monográfia, regény, szociográfia sorozatban kerül ki keze alól, nagy elismerést arat Magyarországon is, s ha a kötet utolsó fejezete A nagy csalódás címet viseli, az a beváltatlan ígéretek fölötti súlyos ítélet miatt került a számvetés végére, szintén a hitelesség jegyében. Kiemelten ajánlom izgalmas tanúságtételként minden olvasó figyelmébe. Erdély és a megye sok minapi ismert figurája tűnik fel a lapokon, s derül fény a közelmúlt sok rejtélyéra az író fejtegetései során. Hogyan hallgatta ki az értelmiségieket a szekuritáté, hogyan bánt velük a hatóság, mit mondott neki szántan Aulich ezredes, milyen sorsot szánt a magyar iskolának a diktatúra ? – és így tovább.