Gasztrofesztivál és parádé

Vadhúsból készült étkek, az ország legvékonyabb cérna-, és a legvastagabb kolbásza, az ún. Dino kolbász – ezek lesznek az október végi, XV. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál ütőkártyái, mondták el a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

Székely Hírmondó

2017. október 12., 00:212017. október 12., 00:21

Vadhúsból készült étkek, az ország legvékonyabb cérna-, és a legvastagabb kolbásza, az ún. Dino kolbász – ezek lesznek az október végi, XV. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál ütőkártyái, mondták el a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

A megyei önkormányzat a közérdeket képviseli, amikor odaáll a gasztrofesztivál mögé, hiszen az idén a Turizmus Éve van Háromszéken, és ezzel közelebb jut ahhoz a céljához, hogy a megyére irányítsa a figyelmet – hangzott el.
„Meggyőződésünk, hogy a gasztroturizmus – az eseményturizmus és az idegenforgalom mellett – nemcsak az idelátogatók és a helyi nagyközönség számára vonzó, hanem a helyi gazdaságot is szolgálja, hosszú távon pedig a megye lakossága nyertese ennek a folyamatnak” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A kolbászparádénak is aktív részesei és támogatói Sepsiszentgyörgy fontos élelmiszeripari vállalkozói: a Bertis és az Abies Hunting Kft., a turizmusnak egy sajátos ágát képviselve.
Berszány Tibor, a Bertis cég tulajdonosa elmondta, az októberi fesztiválon az ország legvékonyabb, 13-15 mm átmérőjű cérnakolbászát töltik meg, 100 kiló vadhúsból, a Dino parkkal és az Abies Hunting céggel közösen pedig a legvastagabb, 60-80 mm átmérőjű kolbászt is elkészítik. A látogatóknak gasztronómiai élményt nyújtanak: sült kolbászt és töltöttkáposztát kínálnak a fesztivál ideje alatt.

A versenyre benevező csapatok számára a Bertis biztosítja az alapanyagot, emellett felajánlották, hogy a nyertes csapat receptje alapján készített terméket a Bertis üzletekben árusítják. Az esemény történetében először töltenek vadhúsból kolbászt a versenyre benevező vadászati egyesületek és társaságok. Sárkány Árpád, az Abies Hunting Kft. igazgatója, vadgazdálkodási szakember régi vágya, hogy visszahozzák a vadhúsfogyasztást a köztudatba és a közétkeztetésbe, hiszen az erdőben élő állatok húsa bio, kevés zsiradékot, sok fehérjét és ásványi anyagot tartalmaz, ezért rendkívül egészséges a fejlődésben levő gyerekek és idősek vagy betegek számára egyaránt. A szakember szerint, ha igény mutatkozik a vadhúsfogyasztásra, egy kis vendéglőt és üzletet létesítenek Sepsiszentgyörgy központjába, ahol a hús mellett erdélyi termékeket, erdei gyümölcsöt és zöldséget is árusítanak a közeljövőben.

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendszeres partnere a megyei önkormányzat rendezvényeinek. Édler András György, az intézmény elnöke fontosnak tartja, hogy odaálljanak a kolbászparádé mellé, amelynek csakúgy, mint az ehhez hasonló nagy volumenű eseményeknek, pozitív hozadéka van a térség fejlesztése szempontjából. Amióta a megyei tanács a turizmus fejlesztésébe implikálódott, jelentősen megnövekedett a turistaforgalom: a megye gazdasági összforgalmának a turizmus 2015-ben 1,6 százalékát jelentette, 2016-ban 2 százalékra növekedett ez az érték.

Grüman Róbert, az önkormányzat alelnöke a fesztivál programja kapcsán a fellépőket ismertette: október 27-én, pénteken a Bagossy Brothers Company, szombaton az Akcent és Székelyland, vasárnap pedig Nagy Feró és a Beatrice lép színpadra Sepsiszentgyörgy főterén. Az alelnök azt is kiemelte, hogy eddig több mint 30 csapat nevezett be a versenyekre, amelyekre október 20-ig várják a további jelentkezőket. Az esemény részletei a www.kolbaszparade.ro honlapon találhatók. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés