Fűtés nélkül maradtak a Váradi József-iskola elemi osztályai

Csőtörés miatt fűtés nélkül maradt a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola kisépülete, ahol az elemi osztályok többsége kapott helyet. Remélhetően hétfőig megoldódik a kritikus helyzet, amely miatt az online tanítás lehetősége is felvetődött, de egyelőre tűrhető a hőmérséklet az osztályokban.

Bodor Tünde

2023. november 09., 14:142023. november 09., 14:14

A csőtörés kedden reggel a kazánháztól az épületig vezető mintegy 50 méteres szakaszon következett be, az udvar aszfaltburkolata alatt, és az volt a következménye, hogy

elfolyt a víz a fűtőrendszerből.

Mivel a vezetékek már annyira régiek – több mint 25 évesek – hogy javítani, hegeszteni nem kifizetődő, most 

teljes hosszúságában kicserélik, de ez még eltart pár napig;
a munkálat Lázár Raymond igazgató szerint hétfőig befejeződik. Hogy addig osztálytermi tanítás lesz-e vagy távoktatás, a döntést az igazgató a szülői vezetőtanács felhatalmazásával a tanítókra bízta.

Galéria

Mivel a napokban nem voltak fagyok, a tantermekben még tűrhető a hőmérséklet, és kicsivel vastagabb öltözet mellett a szokott kerékvágásban folyhatott a tanítás. Csütörtöktől azonban 

lehűlés következik, így az is felvetődött, hogy csak péntek délig legyenek az iskolában a gyerekek, vagy maradjanak otthon és online történjen az oktatás
– erről a mai nap folyamán ismét dönthetnek a szülők képviselői és a tanítók. A hőfúvókkal, olajkályhákkal és egyéb elektromos alkalmatosságokkal való fűtés nem jelent megoldást, mert vélhetően nem bírná el a hálózat, közölte még az igazgató.

Fotó: Bodor Tünde

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust