FSLI: huszonötezer pedagógus elbocsátásával járhat a heti óraszám csökkentése az iskolákban

Az iskolai heti óraszám csökkentése, amely látszólag hasznos a tanulók számára, 25 ezer pedagógus elbocsátását vonhatja maga után - hívja fel a figyelmet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége.

Székely Hírmondó

2019. október 24., 12:552019. október 24., 12:55

A szakszervezet szerint a kezdeményezés hasznos lehet, de csak akkor, ha más kiegészítő intézkedésekkel, például az osztályok számának növelésével és az Iskola utáni iskola program országos szintű kiterjesztésével társul. Ellenkező esetben fennáll a kockázata annak, hogy országos konfliktus alakuljon ki az oktatásban - véli a FSLI.

Meglátásuk szerint a törvény kihirdetését követően egy sürgősségi kormányrendelettel ki kell tolni a jogszabály hatályba lépésének időpontját.

A FSLI szerint nem egyértelmű, hogy a gyerekek javára válna, hogy kevesebbet üljenek az iskolában, mi több, szakemberekre hivatkozva azt állítják, hogy a tanulók érdekét az szolgálná, hogy minél több időt töltsenek az iskolában úgy, hogy ezt ne robotként éljék meg, hanem stresszmentes, hasznos időtöltésnek.

Ebben az összefüggésben rámutatnak, hogy a kerettantervben szereplő órák száma csökkentésének negatív hatásait úgy lehetne elkerülni, hogy módosítsák az iskolai programokat, hogy elkerüljék a tanulók kimerülését a jelenlegi, amúgy is zsúfolt tananyag további tömörítése miatt; hogy csökkentik az osztályok létszámát, és bővítik az Iskola utáni iskola programot. Véleményük szerint ezzel elkerülhető lenne, hogy az óraszámcsökkenés miatt elbocsátsanak 25 ezer pedagógust.

Másrészt, a szövetség arra figyelmeztet, hogy amennyiben a törvényt a javasolt intézkedések meghozatala nélkül alkalmazzák, ennek a legnagyobb negatív társadalmi hatása lesz Románia '89 utáni történelmében.

Simion Hancescu, a FSLI elnöke szerint a törvény hatálybalépését el kell halasztani, mert a javasolt intézkedéseket "lehetetlen 2020. szeptember 1-jéig életbe ültetni". Ellenkező esetben - mondja a szakszervezeti bizalmi - annak a veszélye áll fenn, hogy "komoly konfliktus" alakuljon ki a közoktatásban.

A szenátus plenáris ülése, döntéshozó testületként, elfogadott hétfőn egy joszabálytervezetet, amelynek célja a heti maximális órszám életkor szerinti szabályozása az iskolákban.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust