Hatalmas tűz ütött ki péntek este a sepsiszentgyörgyi szakszervezetek művelődési házának nagytermében. A megyei tűzoltóság szakemberei mintegy ötórás beavatkozás során eloltották a lángokat.
2023. október 28., 10:342023. október 28., 10:34
Még tart a keresés, de szombat reggelig nem azonosítottak áldozatokat – írja szombat délelőtti közleményében a Kovászna megyei prefektúra. A tűzoltóság egy csapata a helyszínen marad, hogy felügyelje az épületet.
A tüzet 23 óra 20 perckor jelentették a 112-es egységes segélyhívószámon. A tűzoltóság öt vízzel és habbal oltó járművel, két létrás tűzoltókocsival és egy mentőautóval vonult a helyszínre. A helyszínre vezényelték ugyanakkor a megyei rendőr-főkapitányság, a csendőrfelügyelőség és a mentőszolgálat csapatait is, a belügyminisztérium összesen 45 munkatársát.
Az épület körülbelül 4000 négyzetméteres, ebből a tűz mintegy 1500 négyzetméteren pusztított. A beavatkozást, amelyen Kovászna megye prefektusa, Ráduly István is részt vett, Adrian Simtea alezredes, az megyei tűzoltóság főfelügyelője koordinálta.
„Tekintettel az épület leromlott állapotára, valamint a tulajdonjoggal kapcsolatos bizonytalanságra, szerencsésnek tekinthető, hogy – legalábbis eddig – nem találtak áldozatot” – nyilatkozta Ráduly István.
A prefektus szombat reggel nyolc órára operatív gyűlést hívott össze a belügyminisztérium és az építészeti felügyelőség képviselőivel, hogy meghatározzák az elkövetkező időszak teendőit. A tűzvész okainak megállapításáért vizsgálat indult.
Az éjszaka folyamán a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi tűzoltóság 32 tűzoltója dolgozott a kultúrpalotában keletkezett tűz oltásában.
A rohammentő-szolgálat mentősei egy, az épületből kimenekített férfit részesítettek ellátásban a helyszínen, aki enyhe füstmérgezést szenvedett, ezt követően további ellátásra és kivizsgálásra kórházba szállították. A tűzben kartonhulladék, ruhaneműk, könyvek és régi bútordarabok égtek – írja közleményében a Kovászna megyei tűzoltóság.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Facebook-bejegyzésében azt írja, információja szerint egy 63 éves hajléktalan által rakott tűz miatt gyulladt ki az egykori szakszervezetek művelődési háza. A nagyterem bútorzata és a falburkolat teljesen összeégett – számol be a városvezető.
„Ide vezet a román állam hanyagsága! Az állami vagyon rendezetlensége tragédiákhoz vezethet, ennek lehettünk szemtanúi péntek éjszaka. A kommunista szakszervezetek utódszervezetei lenyúlták az értékes vagyonokat (tengerparti, hegyvidéki szállodák), perek ezrei zajlanak, de 33 évvel a rendszerváltás után még nincs rendezve a szakszervezeti vagyon. Ennek a maffiának az egyik áldozata a jobb sorsra érdemes sepsiszentgyörgyi szakszervezeti művelődési ház. Többször kértük a kormányokat, hogy adják át az épületet a városnak! Ezt mindig megtagadták a rendezetlen jogi helyzetre hivatkozva. Bűnügyi feljelentést is tettem a hatóságoknál a »tulajdonos« ellen, hogy vigyázzon az épületre, de ennek sem lett következménye! Üzenjünk Bukarestnek! Elég volt a hanyagságból! Adják a városnak az épületet! Petíciót indítunk, arra kérünk mindenkit, hogy írja alá!” – fakadt ki bejegyzésében Antal Árpád.
Fotó: Vörös T. Balázs/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!