FRISSÍTVE: Szombat reggel elkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások

Szombat reggel Bukarestben megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR-PLUS) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői között.

Székely Hírmondó

2020. december 12., 11:412020. december 12., 11:41

A három párt vezetői csütörtökön már tanácskoztak Klaus Iohannis államfővel, és kifejezték szándékukat egy jobbközép koalíció kialakítása irányában.

Politikai források szerint a felek egy minél karcsúbb, 16-18 minisztériumból álló kormányt szeretnének, amelyben a pártok a választásokon elért eredmények függvényében kapnának tárcákat. 18 minisztérium esetén a PNL 10, az USR 6, az RMDSZ 2 minisztériumot vezetne.

Tárgyalások lesznek ugyanakkor a parlament két házának vezetéséről is, a képviselőház elnöki tisztségét a liberálisok, a szenátusét pedig az USR-PLUS kaphatja meg. Kelemen Hunor szerint ugyanakkor a házelnöki funkciók a két kisebb koalíciós partnert illetnék meg.

A pártok több tárgyalóküldöttséget alakítottak ki, amelyek a kormányprogramról, a minisztériumi, illetve a parlamenti tisztségek elosztásáról egyeztetnek majd. Az RMDSZ két küldöttséggel vesz részt a megbeszéléseken, az egyiket Kelemen Hunor szövetségi elnök, a másikat Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök vezeti. Rajtuk kívül a tárgyalásokon Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök és sajtószóvivő, Biró Rozália parlamenti képviselő, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, Tánczos Barna Hargita megyei szenátor és Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselő, a Szövetségi Állandó Tanács tagja képviseli az RMDSZ-t.

Kelemen Hunor: mindenekelőtt bíznunk kell egymásban

A tárgyalások kapcsán pénteken Kelemen Hunor azt nyilatkozta, ahhoz, hogy egy koalíció működőképes és hatékony legyen, arra van szükség, hogy tagjai megbízzanak egymásban.

Az RMDSZ elnöke leszögezte, a jól, eredményesen működő koalíció előfeltétele hogy tagjai megbízzanak egymásban, és a bizalom párbeszéddel, együttműködéssel erősíthető. Emellett szükség van egy olyan kormányprogramra, amely mentes a populizmustól és demagógiától, valamint az olyan ígéretektől, amelyekre nincs fedezet - szögezte le.

Kelemen rámutatott, a koalíción belül meg kell osztani a hatalmat a tagok között mind a kormány, mind a parlament szintjén, "ezt nem kell szégyellni, ez így történik a politikában, így történik egy koalícióban" - hangoztatta.

A szövetségi elnök arról is beszélt, hogy a kormányprogram tekintetében a munkahelyek védelmével, a gazdasági fejlesztéssel, a beruházásokkal, de a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos javaslatokat is megfogalmaznak a szombati koalíciós tárgyalásokon, illetve a kormány összetételéről is szó lesz.

Az RMDSZ elnöke azt mondta, optimista az egyeztetések eredményét illetően, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az új összetételű parlament megalakulásáig, azaz december 21-éig lezárulnak a tárgyalások, az új kormánynak ugyanis számos fontos döntést meg kellene hoznia még év végéig, többek között a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban is. "Nem vagyok meggyőződve arról, hogy év végéig el lehet fogadni a költségvetést, de bizonyos döntéseket, amelyekre aztán építeni lehet a büdzsét, meg kell hozni még ebben az évben" - fogalmazott.

Kelemen Hunor szombat reggel, a tárgyalások megkezdése előtt a Facebook-oldalán azt írta: "Először is egy megvalósítható, a társadalmi elvárásokra jó válaszokat adó kormányprogramra van szükség, amelynek megvalósítását egy jól felépített kormánystruktúra és egy stabil parlamenti többség tudja biztosítani. Csak a jóhiszemű együttműködés erősítheti a bizalmat. Mi egy jobb, élhetőbb országot akarunk."

A PNL, az USR PLUS és az RMDSZ vezetői a szombati koalíciós tárgyalások keretében megegyeztek a kormányprogram struktúrája tekintetében; a tárgyalások vasárnap folytatódnak.

A szombati tárgyalások lezárása után a PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ vezetői közös sajtöközleményben tájékoztattak a következőkről: mindegyik alakulat kifejtette álláspontját a múlt vasárnapi parlamenti választások nyomán kialakult parlamenti erőviszonyok alapján összeálló kormánykoalíció megszervezéséről és annak működéséről.

"A tárgyalófelek megegyeztek a kormányprogram struktúrájában és abban, hogy hogyan hozzák összhangba a három politikai alakulat programját; több fejezetben pedig előrelépés történt" - áll a közleményben.

A felek lefektették a parlamenti együttműködés alapjait, amelyek a többség működését elősegítik, tájékoztatnak még.

"A három alakulat vezetői kinyilvánították azt a szándékukat, hogy együtt stabil kormányzást biztosítanak Romániának, amely megoldást nyújthat a válságból való kilábalásban, és megvalósíthatja azokat a reformokat, amelyekre szüksége van az országnak" - közölték.

A három alakulat vasárnap folytatja a tárgyalásokat, amelyekről szintén közös, hivatalos közleményben fognak tájékoztatni.

(Agerpres/G4Media)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés