FRISSÍTVE: A jövő évi költségvetés kidolgozása után születhet döntés a nyugdíjemelésről

A 2023-as állami költségvetés kidolgozása után születhet döntés a nyugdíjemelésről - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök egy szerda esti rendezvényen.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 08., 09:382022. szeptember 08., 09:38

[reklam]

A miniszterelnököt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pártelnöki minőségében faggatták arról az újságírók, véleménye szerint mennyivel kellene megemelni a nyugdíjakat. A PNL első alelnöke, Rareş Bogdan ugyanis a napokban úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjakat 16%-kal kell növelni, és ha Adrian Câciu pénzügyminiszter nem találja meg erre a megoldást, akkor "haza kell mennie".

"Függetlenül attól, hogy melyik pártnak vagyunk a vezetői, felelősek vagyunk azért, hogy az állampolgároknak őszintén és a kormány lehetőségeinek figyelembevételével mindig az igazságot mondjuk" - felelt a kormányfő, aki szerint az említett kijelentés két politikus közötti vitát tükrözi, de a kormány szintjén nem lehet a nyugdíjemelésre utaló kijelentéseket tenni mindaddig, amíg el nem készült a 2023-as államháztartási törvény tervezete.

"Bízhatnak benne, hogy kommunikálni fogjuk a koalícióban meghozott döntést" - zárta nyilatkozatát Nicolae Ciucă.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is szükségesnek tartja a nyugdíjemelést, de ennek mértékére vonatkozóan még nem született javaslat - nyilatkozta csütörtökön Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök. A liberálisok vezetője, Nicolae Ciucă miniszterelnök leszögezte, nem szabad olyan számokat emlegetni a téma kapcsán, amelyekre nincs költségvetési fedezet.

A két koalíciós párt vezetőjét a munkaügyi miniszter nyugdíjemeléssel kapcsolatos múlt heti bejelentése kapcsán faggatták az újságírók.

"Az a lényeg, hogy jómagam is, és a miniszterelnök is szükségesnek tartjuk a nyugdíjemelést" - hangoztatta Ciolacu. Hozzátette, arról, hogy milyen mértékű lenne az emelés, még nem terjesztettek elő javaslatot, a koalíciót alkotó három párt közösen dönt majd erről.

"Egy felelősségteljes döntésről beszélünk, és nem szeretnénk bedobni a közbeszédbe olyan számokat, amelyekre nincs költségvetési fedezet" - egészítette ki Nicolae Ciucă.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy első olvasatban már októberben megvitatják a 2023-as állami költségvetés tervezetét, és novemberben a parlament elé terjesztik elfogadásra.

Marius Budăi munkaügyi miniszter augusztus 31-én jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Párt több szociális intézkedésre is javaslatot tesz a koalícióban. Azt mondta, a jelenlegi 1000 lejről 1100 lejre nőhet január 1-jétől a minimálnyugdíj, a nyugdíjpont értékét pedig a jelenlegi 1586 lejről 1745 lejre emelnék. Az intézkedések 11 milliárd lejes terhet rónának a költségvetésre.

(Agerpres, fotó: pexels.com)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés