2017. szeptember 05., 00:112017. szeptember 05., 00:11
Szeptember elsején 156-on vettek részt a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által szervezett Tekerj egy jó célért! közösségi megmozdulásban.
Jóllehet, kevesebben vettek részt a vártnál, az akció sikeres volt, és végig jó hangulatban zajlott. Az összesített eredmények: 156 résztvevő, ebből 54 gyermek; összesen 421 kör, a letekert km-ek száma 3873; az 5 körön felül tekerők száma 26, a hétkörösöké pedig hat. A legeredményesebben három résztvevő: Kovács Tihamér/Zarah, Kézdivásárhely (80 lej, 8 kör), Oláh Attila/Zarah, Kézdivásárhely (80 lej, 8 kör) és Rácz Attila (80 lej, 4 kör).
A főnyereményt, az 500 lejes vásárlási utalványt (a Bertis ajándéka) sorsolás révén ítélték oda, a szerencsés nyertes Oláh Attila kézdivásárhelyi résztvevő lett, Románia 2015-ös paralimpikonja. Az öt körön felül tekerők között öt, egyenként 100 lej értékű, élelmiszeripari termékeket tartalmazó csomagot sorsoltak ki (a Bani Market ajándéka). A legfiatalabb résztvevő Czintos Bíborka volt, négyéves, aki két kört tekert (egy kör hossza 9,2 km). Várják az alapítvány székhelyén, hogy átvegye a díját.
Összesen 6410 lej gyűlt össze, amelyet a HKA lakossági javaslatra egy kutyafuttató létrehozására fordít, a megvalósítással a kézdivásárhelyi székhelyű Székely Kutya Klub egyesületet bízza meg. A kutyafuttató egy rendezett, zárt terület, ahol a kutya kimozoghatja magát, és elvégezheti a dolgát. Így a környezet tisztábbá válik, és kellemesebbé az emberek számára.
HKA-hírszolgálat
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!