Fotóözön nyara

Napjainkban, egyre bizonyosabb, nincs hálásabb téma fényképészek és fényképézkedők számára a természetnél. Bármerre járunk, egyebet sem látunk, minthogy ki-ki előkapja korszerű vagy kevésbé korszerű gépét, s megörökíti azt a környezetet, amelybe beleszületett, vagy amelyet kedvére valónak tart.

Lám, Sepsiszentgyörgyön jelen alkalommal is két kiemelkedően hangulatos fotótárlatban gyönyörködhet az érdeklődő. Egyiket kint lobogtatja a szél az Erzsébet park felső sétányán, a másikat pedig ott láthatja a Kónya Ádám Művelődési Otthon nagytermében. Az előző látvány kiötlői többen is vannak, így hát sokfelé elvisznek, a másiknak egyetlen szerzője van, a kolozsvári egyetemei oktató, a sepsiszentgyörgyi születésű és itt is diákoskodó dr. Farkas György kémikus.

Nekem ez utóbbi volt különösen meglepő, egyrészt azért, mert engem kértek fel a szervezők a megnyitó szavak elmondására, másrészt pedig a fényképezőgép mögé bújt művész nem akárki, hanem kiváló vegyész, kémikus (ő fejtegette, hogy a kettő között azért van különbség), s amióta nyugállományba került, felkérésre az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a vegytan után azt tanítja, hogy miképpen lehet a környezeti folyamatokat fényképészeti eszközökkel tanulmányozni. A huszonöt kiakasztott, nagyméretű fotográfia – hadd használjam ezt a régimódi, de a fényképnél valamivel többet mondó patinás kifejezést—mindegyike külön tanulmányba illeszkedhetnék, s ahogyan a hegyeket-völgyeket keresztül-kasul bejáró, természetimádó fotográfus elmesélte, mindegyiknek története van, időnként napokat vár, leskelődik, hogy egy különc madarat, egy rágcsálót, egy-egy érdekes növényt lencsevégre kapjon. Ő nem zárja keretbe a képeit, mondja, mert így, kinyitva, elvezérelheti a nézelődő gondolatait olyan irányba, amely a keretbe foglalt képek esetében nehezebben történik meg. S műveit látva, újra eldöntjük magunkban, hogy csodálói, megtartói maradunk a természeti környezetnek. Ez amiatt is tudatosult bennem, mert éppen abban az időben, amikor e munkák falra kerültek, megadatott számunkra az a „szerencsés” véletlen, hogy a Földközi-tenger partján, a törökországi Marmarisban lefotózhattuk kirándulásunk legdrámaibb eseményét, a város fölé emelkedő hegységen tomboló erdőtüzet.