Fortyogófürdő ára: félmillió euró

A tegnapi soros tanácsülésen Kézdivásárhelyen a 14 jelenlevő tanácsos ritka egyhangúan szavazott, még az Erdélyi Magyar Néppárt eddig zömében tartózkodó vagy éppen ellenszavazó, az ülésen jelenlevő négy képviselője is minden tervezetre rábólintott.

Bartos Loránt

2019. január 30., 09:002019. január 30., 09:00

A fortyogófürdői bázis körül évtizede zajlik az ingyencirkusz, de most – amennyiben a felek meg tudnak egyezni – véget érhet a szebb sorsra érdemes szálloda, kezelőbázis és jelentős terület fölött a vita. A kézdivásárhelyi tanács ugyanis a tegnapi ülésén rábólintott egy eladási értékre, így amennyiben a Incitato Fortyogó Kft. tulajdonosainak megfelel, akkor 518.200 euróért megvásárolhatják a területet és a rajta levő épületeket.

A vásárlási előjoggal bíró Incitato Fortyogó Kft. egyébként eredetileg 245.755 eurós értéket szeretett volna, ezt bíróság által kinevezett felértékelő állapította meg. Számos per után a kézdivásárhelyi tanács úgy döntött, egy helyi bizottságot hoz létre a Fortyogó kapcsán, és pályázatot hirdetett felértékelők jelentkezésére. Három szakember jelentkezett, a bizottság a megyeszékhelyi Sinkler István egyéni vállalkozó pályázatát választotta ki nyertesnek – ő korábban is foglalkozott a Fortyogóval, de állítólag túl magas árat állapított meg –, de kinevezését a bíróság semmisítenek nyilvánította. Így aztán a második helyezettet, a brassói Verdes Mihalea egyéni vállalkozót (PFA) bízták meg a feladattal, aki úgy ítélte meg, hogy a komplexum legalább 518.200 eurót ér, amiből a terület értéke 363.000 eurót tesz ki, míg a rajta levő ingatlanok ára kb. 155.200 euró. Erre bólintott rá a testület, miután meghallgatta a Fortyogó felértékelésével foglalkozó bizottság elnöke, Hegedűs Ferenc előterjesztését és érvelését.

Amennyiben a területet nézzük, akkor ez azt jelenti, hogy négyzetméterenként mintegy kilenc euróért adják el a kb. négyhektárnyi bekertelt földet és az előtte levő parkolót, erre még rájön az ingatlanok ára. Nem tisztünk megítélni, mennyire reális ez az ár, ám értesülésünk szerint Fortyogófürdőn nem ritka, hogy 30 eurót kérnek egy négyzetméter sima, de beépítésre alkalmas szántóföldért!

Bokor Tibor polgármestertől a tanácsülés végén érdeklődtünk a következő lépésekről. Az elöljáró kifejtette: amennyiben a vásárlónak megfelel, akkor a törvény kötelezi az önkormányzatot, hogy neki adja el a Fortyogót. A polgármester hozzátette: a maga részéről bagatellnek tartja az árat a valós értékéhez viszonyítva. Azt is elmondta, az elvi belegyezés lényege, hogy ezért az árért felajánlhatják a területet az elővásárlási joggal rendelkezőknek, akik 25 százalék előleg ellenében, három év alatt, bizonyos kamatláb alkalmazásával részletben is fizethetik az ellenértéket, de ez szintén a bizottság hatáskörébe tartozik. Bokor Tibor szerint a terület rendeltetését három évig nem szabadna megváltoztatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés