
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 2020-as Forma-1-es idény utolsó versenyét, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat.
2020. december 13., 16:582020. december 13., 16:58
A mezőny talán a szezon legsimább rajtját hozta össze, az időmérő edzésen is győztes Verstappen könnyedén jött el riválisaitól, a két Mercedesnek, a finn Valtteri Bottasnak és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak sem volt lehetősége az előzésre.
A futam során csak a középmezőnyben történt egy-egy izgalmas csata a helyezésekért, elől szinte eseménytelenül telt el az 55 kör, amely végén a 23 éves Verstappen idei második, pályafutása tizedik futamán diadalmaskodott.
Mögötte sem történt változás, így Bottas a második, Hamilton pedig a harmadik helyen zárt.
Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője a 14. helyen végzett utolsó versenyén az olasz istálló színeiben.
Ez volt a negyedik olyan futam a 2020-as idényben, amelyen nem valamelyik Mercedes diadalmaskodott.
Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol - a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul.
Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:36:28.645 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 15.976 másodperc
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 18.415 mp h.
4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 19.987 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:00.729 perc h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:05.662 p h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:13.748 p h.
8. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:29.718 p h.
9. Esteban Ocon (francia, Renault) 1:41.069 p h.
10. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:42.738 p h.
leggyorsabb kör: Ricciardo 1:40.926 perc (55. kör)
pole pozíció: Verstappen
A vb-pontversenyek végeredménye 17 futam után:
versenyzők:
1. Hamilton 347
2. Bottas 223
3. Verstappen 214
4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 125
5. Ricciardo 119
6. Sainz 105
7. Albon 105
8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 98
9. Norris 97
10. Gasly 75
11. Stroll 75
12. Ocon 62
13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 33
14. Kvjat 32
15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10
16. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 4
17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
18. George Russell (brit, Williams) 3
19. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
20. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:
1. Mercedes 573 pont
2. Red Bull 319
3. McLaren 202
4. Racing Point 195
5. Renault 181
6. Ferrari 131
7. Alpha Tauri 107
8. Alfa Romeo 8
9. Haas 3
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!