Forma-1: a Portugál Nagydíjjal vált véglegessé a versenynaptár

Hivatalossá vált, hogy május 2-án megrendezik a Portugál Nagydíjat, így végleges a rekordot jelentő, 23 futamból álló idei Forma-1-es világbajnoki sorozat versenynaptára.

Székely Hírmondó

2021. március 05., 12:232021. március 05., 12:23

Az F1 irányítóinak pénteki közleménye szerint most azon dolgoznak a promóterrel és a portugál kormánnyal közösen, hogy nézők is jelen lehessenek az algarvei pálya lelátóin.

Portimao tavaly októberben mutatkozott be az F1-ben, 27 ezer néző előtt az azóta hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a futamot, mely 25 év szünet után az első volt Portugáliában.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa december közepén fogadta el az F1 idei versenynaptárát, melyben augusztus 1-jei dátummal szerepel a Magyar Nagydíj. Az április 25-i időpontot azonban szabadon hagyták, abban az időpontban a koronavírus-járvány miatt tavalyról elhalasztott első Vietnami Nagydíjra került volna sor, ám Hanoi idén sem vállalja a rendezést a pandémia nyomán kialakult helyet miatt. Az ázsiai helyszín helyett így egy héttel később, Portugáliában versenyez a mezőny.

A szezon március 28-án kezdődik Bahreinben.

    A Forma-1 2021-es versenynaptára:
március 28., Bahreini Nagydíj, Szahír
április 18., Imola
május 2., Portugál Nagydíj, Portimao
május 9., Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 23., Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 6., Azeri Nagydíj, Baku
június 13., Kanadai Nagydíj, Montreal
június 27., Francia Nagydíj, Le Castellet
július 4., Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 18., Brit Nagydíj, Silverstone
augusztus 1., MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING
augusztus 29., Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 5., Holland Nagydíj, Zandvoort
szeptember 12., Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 26., Orosz Nagydíj, Szocsi
október 3., Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
október 10., Japán Nagydíj, Szuzuka
október 24., Egyesült Államok Nagydíja, Austin
október 31., Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 7., Brazil Nagydíj, Sao Paulo
november 21., Ausztrál Nagydíj, Melbourne
december 5., Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
december 12., Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés